
Szántó István
Related article
A Doktoranduszok Országos Szövetségének közleménye – Fesztivál doktoranduszoknak, kutatóknak és oktatóknak, fővédnök Navracsics Tibor – DOSZFESZT a Balaton fővárosában
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) idén XXV. Jubileumát ünnepeli, melynek apropóján idén először rendez saját szervezésű fesztivált értelmiségi fiatalok számára, Keszthely városában. A...
Rekordidő alatt épült fel a mobil járványkórház – interjú Csiba Gáborral – megjelent a mai Északban
Száz ember éjt nappallá tevő munkájával volt lehetséges a kivitelezés. Orbán Viktor miniszterelnök megtekintette az objektumot, és a központi kormányzati portálok már hírt...
Sikeres földgázbeszerzés a MIHŐ közreműködésével – eredményesen spóroltak
A közös földgázbeszerzéssel várhatóan 140 millió forint megtakarítás érhető el. Miskolc Közgyűlése 2017-ben a Miskolc Holding Zrt.-t bízta meg az önkormányzati...
Albérlet ápolásért -Miskolcon lakhatási lehetőség a Bársony János utcában –
Idős beteg egyedülálló asszony keres maga mellé ápolót lakhatásért Miskolcon a Bársony János utcában. Önálló szobát kap. Naponta mindössze három órás elfoglaltság. Telefon...
Átadták a Széchenyi- és Kossuth-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseit.
Fotó: kormany.hu Kossuth-nagydíjat kapott: MÉCS KÁROLY a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes...
Norbit megvezették, csőbe húzták – népszerűségén lavírozva bevitték az erdőbe – a bíróság adócsalás miatt börtönbüntetésre ítélte
Három év négy hónap börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék a korábbi olimpiai bajnok birkózó Növényi Norbertet egy nyolc éve húzódó milliárdos adócsalási ügyben....
Megverték, mert sérelmezte, hogy akadályozzák a forgalmat – olcsón megúszták a garázdák
A Miskolci Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt két férfival szemben. A vádirat szerint, 2020. június 11-én reggel...
A léggömb terror folytatódik, a katari küldött próbálja enyhíteni a feszültséget Izrael és a gázai terrorszervezetek között 2020-08-29
Avi/ujkelet.live Palesztin média riportok szerint Mohammed al-Emadi katari küldött szombaton az Erez határátkelőn át elhagyta a Gázai övezetet és tárgyalásokat folytatott az izraeli...
Csak nem meteor volt – felfelé kúszott és mennydörgött az ég – a katonák soha semmit nem látnak és semmiről semmit nem tudnak
Óvatos volt a tévé. Mondták, hogy egy ismeretlen eredetű tűzgömb jelent meg Miskolc felett cirka tíz kilométer magasságban és ezt megelőzően hatalmas robajszerű...
Megújult a Gunyakúti kulcsosház
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében újította fel a Telkibánya melletti erdőségekben található Gunyakúti turistaházat. A munkálatokat az Aktív...
Elkezdődtek a Palotanegyedben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új Campusának építését megelőző bontási munkálatok
Elkezdődtek a Palotanegyedben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új Campusának építését megelőző bontási munkálatok, amelyek a híresztelések ellenére minden szükséges engedéllyel rendelkeznek. Az...
KERESSÜK CZAGA ZOLTÁNT
2022. 08. 27., szo – 21:03 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy borsodivánkai férfi megtalálásához. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság...
Vízminőség-romlás miatt kellett lezárni a Szinva forrást
Miskolc város vízellátását nyolc rendkívül sérülékeny karsztforrás – köztük a lillafürediek – biztosítja. A források vízutánpótlása úgynevezett karsztjárat-rendszereken keresztül történik, melyekbe...
Megalakult a miskolci közgyűlés – Kerényi László pillanatképei – több az ami összeköt minket
Ilyen még nem volt. Istenem, csak, hogy ezt is megértük. Ezek a szavak gyakran elhangzottak. Meglett, sokat látott emberek párás szemmel, elérzékenyülten szinte...
Azonnal beköltözhető – olcsó bérű – Miskolc belvárosi földszintes háromszobás lakás hosszútávra kiadó
Két lakás is kiadó hosszú távra Miskolc belvárosában. Most bemutatjuk a Csabai kapui magas földszinti háromszobás gázfűtésest. Teljesen berendezett mindennel felszerelt olcsó bérű...
Ma este hatkor a Technika Házában – a jövő és a múlt találkozása – fura gondolataim támadtak – itt akár a nagy riválisok is találkozhatnának
Szuper ötlet. Magam is régóta szerettem volna meghallgatni az elmúlt évtizedek polgármestereit. Tulajdonképpen készültem is egy könyvet írni Róluk. Az első dr. Kovács...
Elképesztő az ellenzék képmutatása- a Fidesz közleménye – reagálás a Putyin-látogatásról szóló ellenzéki nyilatkozatokra és akciókra
Elképesztő az ellenzék képmutatása. Az a Gyurcsány putyinozik, aki kormányfőként a villájába hívta, folyton barátjának nevezte és ölelgette az orosz elnököt....
Ezt már olvasta?
No Image














