Amikor a Déli Hírlap átköltözött – kortörténeti dokumentumfilm – Kerényi László megzenésítette az eseményt – ez volt a Médiacentrum
Csontos Laci alkot. Lehet, hogy éppen most szerkeszti azt a szenzációs művét amelyben a hátramaradt német katonák egy titkos akciót készítenek elő a palotaszállónál. Lacival a napokban beszéltem, mondta kórházban van, mielőbbi gyógyulást kívánunk .
Kiss József és Bús Gábor Olivér. A két humorzsák. Élvezet volt őket hallgatni.
Az Üvegtigris megálmodója telefont szerel. Elvégre mindenhez ért.
Az íróasztalomon rendet csináltak a filmezés idejére. Ez Szakosné Anikó munkája volt.
Parázs Pista és Karosi Imre egyeztet.
Szántó Rita az ihlet hatása alatt
Kiss László főszerkesztő a szokásos reggeli megbeszélésünket imitálja az operatőr kedvéért
A jobb sarokban – a filmen jobban látni majd – Bohus János tanár úr
Igen, szembe volt és van ez a söröző. Na most oda úgy kellett bejutni, hogy a többiek ne vegyék észre az ablakból. Nehéz volt, de általában sikerült
Kellő súlyt kaptunk a dokumentumfilmben. Hideg lehetett mert a sálam rajtam van
Hajas Sarolta igazgató helyettes telefonálás közben
Néhai Szikrai Pali szerkesztő a deskben
Doros Laci a sportszerkesztő a pódiumon, Kolodzey Tamás éppen hiányzott

Kerényi László barátom addig kereste míg megtalálta a Délí Hírlap költözködéséről készített híradófilmet. Pontosan 1996 decemberében a DH elköltözött a Bajcsy Zsilinszky úti sajtóházból a Széchenyi úti Médiacentrumba. A korábbi Hámor Hotel épületébe. Mi voltunk az elsők akik feladták azt a legendás fészket, amely az Észak-Magyarországon kívül a Miskolci Rádiónak is helyet adott. Ügyvezető igazgatóként úgy gondoltam, hogy ha a tulajdonosunk ingatlanába költözünk csökkennek a költségeink. Már csak azért is mert lehetőséget kaptunk az épület teljes hasznosítására. Így rögtön oda csaltuk a Népszabadság miskolci irodáját is. Amikor a hiradó felvétel készült éppen rakodtunk, pakoltunk, helyezkedtünk. Emlékeim szerint egy amerikai stílúsu szerkesztőséget álmodtunk, amelyben a munkatársak egy nagy légtérben dolgoznak. Mindenki látja a másikat, s mindenki hallja a szomszédja beszélgetését.  Nos ezeknek az “istállószerű” nagytermeknek előnye, hogy látjuk, ki dolgozik, ki serénykedik és ki az aki csak éppen egész nap vakargatja a viszketőst. Jut eszembe Editke kolléganő nagyon kiakadt, s kifakadt az ottani áldatlan állapotokon. Guszti barátom elég furán kuckósra tervezte, építette meg a külön szobákat. Ha emlékezetem nem csal innen 2002 tavaszán a választások után mentünk át az Infom Média székházába. Na de ez már egy külön történet lesz…