A kép illusztráció. Az az előállító helyiség amelyben csaknem egy órát tölthettem el tavaly november hatodikán az esti órákban korántsem volt ennyire komfortos. Egy hosszú fapriccs, semmi más egy lópokróccal. S persze bekamrázva a félhomályos szobácska. Na mindegy , a fontos, hogy a fóbiámat képes voltam elnyomni magamban. Ja és ha már a kajáról volt szó, megkérdezték mit vacsoráznék. Mondtam egyedül az éhség nem gyötör most. Közben végig hallgattam az aznapi és a következő napokra szánt menüt. Csirkemájkonzerv, tépőzáras és abonett. Lemondtam az utánam jövők javára. S ezzel elkezdtem , előkészítettem az új esztendőre tervezett fogyókúrámat.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének vezetésével harmadik alkalommal ülésezett a Reformáció Emlékbizottság 2015. április 9-én, Budapesten, az Északi Evangélikus Egyházkerület székházában. ...
14 ezer dolgozót épít le a Teva, törlik az osztalékot is. Felszámolva szinte teljes izraeli gyártási kapacitását, egész gyárakat zár be a gyógyszercég,...
„Úgy tudjuk a brutális támadást ez a huszonkét éves férfi, Samuel Hyder követte el” – közölte bármiféle forrás megjelölése nélkül az aktuálisan legnézettebb...
Új partnerprogramot indít a Deutsche Telekom European M2M Partner Program néven, amelynek célja a helyi szinten sikeres M2M megoldások európai piacra történő bevezetése....
Harmadik évét zárta a "Passzold vissza Tesó!" elnevezésű,használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány,amelyet a Jane Goodall Intézet,a KÖVET Egyesület közösen hirdetett meg 2020-ban. A 2020-as...
Az elmúlt hét meghatározó híre a devizaadósok számára a hitelek forintosításáról szóló első konkrét koncepció megjelenése volt. E szerint jövőre – az egyoldalú...
Másfélszeres áron adja az áramot a bérlőinek az egyik legnagyobb budapesti irodaközvetítő cég. A Jellinek Dániel-féle Indotek a szolgáltató által kínált maximum 180...
Káposzta darálásra ébredtem vasárnap reggel. Készül a csalamádé – olyan lesz mint amilyet a nejem kedves barátnője csinál. Savanyú képet vághattam – mert...
Az RTL Magyarország bejelentette, hogy látványosabb és izgalmasabb kihívásokkal és új műsorvezetővel folytatódik hamarosan a Lego Masters nevű gameshow. Elárulták, ki lesz a...
Díóhéjban. Volt egy nagyszerű ember, aki megjárta a poklok poklát. Túlélte a holokausztot. Kóser hentesként kóser mészárszéket vezetett Budapesten. Egy ritka kedves, szeretetre...
Az Ars Sacra fesztivál egyaránt otthont ad zenei, képzőművészeti és irodalmi rendezvényeknek. A szakrális irodalmat két irodalmi társulat több helyszínen és program keretében...
Beindult a szerencsegyár. Euróban is nyerhetünk és forintban fizetünk.Ez még nem az Euromillions, az én kedvencem, de hasonló a szisztéma mint a bécsi...
Na szóval nőtt az adrenalin szintem. S csak magamat hibáztathatom, hiszen régóta tudom aki a kisbetűs részeket nem tanulmányozza át pórul járhat mint...