Mazsök pályázat az elhagyatott zsidó sírkertek rendbetételére – rövid a határidő a benyújtásra – segítünk az induláshoz

Kevesen tudják, hogy a miniszterelnöki hivatal egy sajátos pályázatot írt ki az elhagyatott zsidó temetők rendbetételére. Az általa alapított Mazsök honpaján részletesen elolvasható a kírás feltételrendszere. Mint ismeretes az ország számos településén megtalálhatók azok a zsidó sírkertek amelyek a Holakaust óta gazdátlanok. Illetve ma már csak a helyi önkormányzatok képviselőtestületének a jóindulatán múlik, hogy a benőtt gazos temetők milyen állapotban vannak. Minden önkormányzat figyelmébe ajánljuk ez a pályázatot amelyben temetőnként akár 20 millió forintos támogatás is igényelhető. Sőt arra is van keret, hogy a sírkert körzetében lévő középiskolásoknak egy rendhagyó történelemóra keretében megismerkedjenek a zsidóság szokásaival, múltjával. Erre a tanároknak külön fizetnek a felkészítésért.

Szűkös a határidő a pályázat benyújtásához ám a kiírás értelmezéséhez az alábbi címen telefonszámon részletes pontos információt kaphatnak az érintett önkormányzatok. Jómagam is szívesen tájékoztatom a hozzám fordulókat a témában.  Idáig a legtöbben a kiírásban szereplő 10 éves karbantartási kötelezettségről érdeklődtek. Nos, ez valójában azt jelenti, hogy a pályázat nyertesei akár közmunkaprogram keretében is a következő időszakban évente kétszer , tavasszal és ősszel kaszálást, nagytakarítást végezzenek ezekben a temetőkben. A mostani pályázat nyertesei elegendő összeget kapnak ezeknek a temetőknek bekerítéséhez és a kidőlt kövek felállításához.

Elérhetőségem 20 2192391  vagy info@szantograf.hu

Kapcsolat:

Krajcsi Sára

email cím: mazsok@mazsok.hu

telefon: 061/2691181, 0630/8371810