Ki kire emlékszik? Drága Édesanyám aki mindent megőrzött ami velem kapcsolatos, ezt a fotót is megtartotta. Most megleltem.
Mi vagyunk akik 1956 szeptemberében még a Kossuth utcai általános iskolában kezdtük majd a nyolcadik osztályt már a Palóczi utcaiban fejeztük be 1964 júniusában. Osztályfőnökünk Ivády tanárnő volt. A tanári karból a második sorban balról Kammel tanár úr, akinek a felesége az első kerületi tanács elnöke. Igen, s jobb szélen Micska igazgató asszony. Legfelső sor balról – sokat tévedek majd – Fuczai, Cseresnyés, Molnár Sanyi, Kórodi Pali és eggyel arrébb Kormos Pista. Alattuk, Korcsmáros, Kordos Laci aki történész professzor, Gitta István és közvetlenül mellett én lennék. Szörnyű ,de ebben a sorban következőkre nem emlékszem. Majd még lejjebb Fenyvesi és a másik végén Terhes. Legalul Faragó, Straub Sanyi, Slamovics, Fábián Pista, Krausz Pali ( dr. jogász lett) Jávor Zoli és Jobbágy Gyuszi egymás mellett, szélen pedig Újj Zoltán aki katonatiszt lett. Itt kell lenni még Fodor Ferinek és Lázár Lacinak, sajnos nem ismerem fel őket. Tudni kell, hogy amikor iskolát váltottunk Komlossy Attila barátom már nem jött át ebbe az osztályba. Ugyanakkor az ottani palócisokból feltöltötték az osztályunkat. Aki találkozni szeretne és rendelkezik régi fotókkal – info@szantograf.hu – jelezze!
Elrajtolt az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 535 hajó nevezett a versenyre, több mint háromezer versenyzővel. A...
Tele vagyunk előítéletekkel. Ezeket hol tapasztalati úton hol pedig csak hallomásból szerezzük be. Ez alól magam se vagyok kivétel. Tényleg durva volt az...
Már épülnek a Kocsonyafalu kunyhói, pénteken pedig teljes erővel elrajtol a két év kihagyás után visszatérő miskolci Kocsonyafesztivál, amelynek szíve idén a kezdetekhez...
Ellopták, eltulajdonították a miskolci zsidó hitközség legalább két évszázados ravatalozó ágyát. Azt amelyik már az első miskolci zsidó imaház megalapításakor létezett. Nem most...
Napokig a mentésről szóltak a híradások – mégis alig írtak arról, hogy Izraeli technikai segítség nélkül sokkal körülményesebb lett volna a lenn rekedt...
További 18 tévécsatornával bővíti augusztus folyamán a „többképernyős” tévézés élményét nyújtó TV GO szolgáltatását Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója. Az elmúlt hónapok folyamatos fejlesztéseinek...
Házunk alatt található Miskolc legnagyobb kenyér- és péksüteményboltja. Helyben nem sütnek, a raktár felőli lépcsőházunkat mégis mindig a frissen sült pékáru illata lengi...
A Szerencsi Tankerületi Központ 2017. november 17-én tartotta meg az „ÍGY IS LEHET – CSELEKEDJÜNK KÖZÖSEN – Hogyan kompenzáljunk a hátrányból előnyt” című...
A lehető legrosszabb befektetés a menyasszonyi ruha. Mégis viszik mint a kubai nádcukrot. Ha minden a terv szerint alakul, akkor csak egyszer használatos....
Amikor még a miskolci zsinagóga látogatható volt minden évben több iskolai osztály kereste fel. Körbejárták és a hitközség elnöke jó idegenvezetőként elmesélte micsoda...
Rekordidő alatt újult meg ez a Csabai kapui épület. Régóta omladozó állapotban volt. Tavaly talán októberben készülhettek a régi külső belső felvételek. Mivel...
Tetszenek látni azt a nagy hirdető táblát a lottóház decentrum épületének a tetején. Évekig, évtizedekig az OTP bérelte a ház lakóközösségétől. Majd ki...
Sose gondoltam volna, hogy ezzel a bejelentésemmel ilyen vihart kavarok. Köztudomású, se ez nem kampánytéma -még az idén bevezetik vagy visszaállítják a régi...
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy mezőkövesdi férfival szemben, aki több alkalommal is kerítésléceket szaggatott ki, majd lopott el Mezőkövesden. Lopás...
István Fónagy · Gömörhon.hon (a Vírusírás 15. folytatása) Vírusírás (16) …aztán lehiggadtam. Megcsörrent a telefon. Aztán újra megcsörrent, és azután ismét csörgött. Visszahívtak...
Nosztalgiám támadt a csónakázás iránt. A fenti képen látható remekművet emlékezetem szerint Varga Zoltán barátom készítette Miskolcon, a diósgyőri mühelyében. Jó sok szép...
2023. október. 20. 15:01 2023. október. 20. 15:13 „Próbálok huncutkodni” – a bíró előre közölte, hogy mi lesz az ítélet, majd a tárgyaláson lejátszották...
A szokásos tempóban döngettem hazafelé Pestről csütörtökön délután. Nagyon figyelni kellett a sztrádát, mert az egyik csapadék cellából a másikba szaladtunk. A tök...