SzántóGráf » Észak / Kerényi László » Szikszón megnyitották az esélyegyenlőség a gyermekeinknek című projektet – Balog Zoltán megyénket járta ma – Kerényi László felvételei
Szikszón megnyitották az esélyegyenlőség a gyermekeinknek című projektet – Balog Zoltán megyénket járta ma – Kerényi László felvételei
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere mai napját Borsodban töltötte.
Füzesséri József polgármester Szikszó város polgármestere fogadta Balog Zoltán minisztert és Koncz Ferenc polgármestert
Délelőtt Szerencsen járt ahol Konc Ferenc Szerencs polgármestere, országgyűlési képviselőjelölt fogadta majd Tiszaújvárosban pedagógusokkal találkozott.
Balog Zoltán beszédében ecsetelte milyen különbség van a felzárkózás és a felzárkóztatás között. Az is szóba került, hogy az esély mindenkinek jár, de az egyenlőség megteremtése hamis illúziókat kelthet.Szikszó polgármestere egy különös történettel színesítette a beszédét. Elmesélte, hogy egy távoli ország fiainak az IQ tesztjét akarták elvégeztetni. Kiosztották a felmérőlapokat mire az emberek egymással kezdték megtárgyalni a helyes válaszokat. Közösen akarták megoldani a feladatot. Amikor megpróbálták őket ez egyéni feladatmegoldásra rávenni mindannyian azt mondták: kit érdekel, hogy ki mit tud, egy biztos ők együtt sokkal többre mennek.
Néptánc bemutatóval színesítették a rendezvényt
Balról az első sorban, első, Szabó Árpád a szerencsi tankerület igazgatója
Ezt követően Szikszó vendége volt a városi inkubátorházban ahol megnyitották az Esély és lehetőség a gyermekeinknek projektet. Ez nem más mint Esélyteremtés a szikszói kistérségben élő fiataloknak.
Szeretném megtalálni az alábbi kutyus régi vagy új gazdáját: Picúr kb 1 éves lány kutyus,aki Sajószentpéteren kóborolt.Nagyon örülnék neki,ha megjelentetnék,hátha jelentkezik a gazdája....
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a sertéshúst tartalmazó párizsikat ellenőrizte legújabb Szupermenta terméktesztjén. Összesen 30 párizsit vizsgáltak, köztük szeletelt és rúd kiszerelésű termékeket....
A kaukázusi krétakör című előadás gyermekszerepére várjuk 4-6 év közötti fiúk jelentkezését! A Bűn és bűnhődés című előadás gyermekszerepeire 5-8 éves lányok,...
ujkelet.live/ éjszakai hírek podcast Amennyiben bebizonyosodik, hogy az NSO Group kémprogram szoftverét használták legalább kilenc amerikai külügyminisztériumi alkalmazott mobiltelefonjának feltörésére, az első alkalom...
A pénteken megjelent Magyar Közlöny szerint új helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök az Innovációs és Technológiai Minisztériumba. Az új helyettes államtitkár...
Abban az országban ahol Izaura felszabadítására képesek gyűjteni és polgárok ezrei még fizetnek is ne tessék semmin csodálkozni. A szomszédokból ismerős Kulka művész...
Vasárnap elnökválasztás lesz a Mazsihisz közgyűlésen. Idáig két jelölt van, korábban bemutatkozott itt dr. Nógrádi Péter ügyvéd most pedig dr. Grósz Andor katonaorvossal...
Az ülés két legfontosabb témája az elektronikus hírközlési adatok megőrzéséről szóló véleménycsere, valamint az Alapjogi Charta EU-ban történő alkalmazásának megerősítéséről szóló következtetések megvitatása...
A pandémia miatti háromszori halasztás után ismét Kassa-Miskolc Ultramaraton futóverseny! Idén kétszer annyian, mint legutóbb, két évvel ezelőtt.Ebben az évben Miskolcról, a Városház...
Nem most írtam ezt. Először az Észak hasábjain jelent meg a speciális várostörténeti sorozatban. Amelynek a kitalálója Bujdos Attila főszerkesztő helyettes kollégám volt....
A Fidesz-KDNP felkészült az országgyűlési választásra, mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra! Az országos választmány döntése az egyéni választókerületi jelöltekről a Fidesz...
A felvételen Rusznák Ernő, valamikori osztálytársam a Palóczi utcai általános iskolából. Cirka félévszázad után ismét találkoztunk. S amit akkoriban, fiatalságunk idején nem tudtam,...
Százhatvan gyermekvasutas tett ünnepélyes fogadalmat szombaton a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hagyományos éves gyermekvasutas avató ünnepségén. Az utazóközönség számára pedig egy felújított nyári...
Vendégem volt ma a Vágatlanul műsorában dr. Breitenbach Géza a praktizáló háziorvosok szövetségének elnöke, aki korábban csaknem négy évtizedig mentősként is dolgozott....
Elhunyt Fidel. Élt kilencven esztendőt. Megpróbálta a hazáját a saját képére változtatni . Tűzzel vassal, erőszakkal. Ő volt a személyi kultusz hőse, s...