Pedagógus Fórum Szerencsen

A Szerencsi Tankerületi Központ 2018. március 26-án szervezett fórumot a fenntartásában működő köznevelési intézmények vezetői és pedagógusai részére a Szerencsi Rákóczi-vár Színháztermében.

Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tartott előadást a köznevelés jelenkori értékeiről és jövőbeli terveiről. A résztvevőket Koncz Ferenc, Szerencs város polgármestere és Szabó Árpád, a Szerencsi Tankerületi Központ igazgatója köszöntötte.

A Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola énekkara, a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola néptánccsoportja és az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola diákjainak műsora színesítette a rendezvényt.

A Szerencsi Tankerületi Központ 2017. év folyamán a takarékos és ésszerű gazdálkodás következtében jelentős megtakarítást eszközölt. Az így keletkezett megtakarítást elsősorban felújítási, karbantartási munkálatok elvégzésére fordította, másodsorban az iskolabusz állomány megújítására. Az intézmények iskolabuszainak felülvizsgálata során azt tapasztalta a tankerület, hogy a buszok állapota nem megfelelő. Ezért úgy döntött a tankerületi központ, hogy tavalyi év végén 5 iskolabusz beszerzését indítja el több mint 100 millió forintért értékben. A közbeszerzési folyamat sikeresen lezárult, így a tankerületi központ 5 iskolabuszt vásárolt meg, melyekkel biztosítható a gyerekek beiskolázási körzeten belüli biztonságos szállítása, valamint a versenyekre, kirándulásokra történő eljutása, illetve a pedagógusok továbbképzéseken, konferenciákon való részvételét.

A rendezvény zárásaként ezen megtakarításból vásárolt buszok egyikét adta át Balog Zoltán miniszter úr Szabó Árpád tankerületi igazgató úr részére a Rákóczi-vár udvarán.

Az átadott 14 személyes IVECO típusú buszhoz a későbbiek folyamán érkezik további négy 25 fős busz. Az átadás után a Rákóczi-várban az intézmények által készített kreatív tárlatot tekinthették meg a jelenlévők.