Kínai Filmhét Miskolcon – a Művészetek Háza Uránia art mozitermében  – Kerényi László képei

 

Az első mesekönyvem egy kínai volt. Olyan népi kínai. Egy gazdag ember lesajnálta a testvérét és nem adott neki tökmagot. Ám a zsugori pórul járt mert az öccsének végül egy magból több termett mint neki az egész földjén.

Csupa ilyen tanulságos történet volt.  S most, hogy minden agytekervényemet munkába állítom , hiába egyetlen igazi emlékezetes kínai filmalkotás nem jut eszembe.

Noha a hírek szerint a filmgyártásuk mennyiségben és művészi színvonalban lassan de biztosan beteríti a világot. Így aki most erre ablakot nyitna, ki ne hagyja ezt a lehetőséget. Helybe jöttek a kínai filmek.

Kiss János alpolgármester úr megnyitja a filmhetet

Április 10-én kezdődik a Kínai Filmhét Miskolcon. A négynapos filmünnep a magyar-kínai kulturális együttműködés jegyében zajlik, a szervezők a kínai kultúrát szeretnék közelebb hozni a hazai közönség számára az utóbbi évek legjelentősebb kínai filmsikereinek bemutatásával.

A Kínai Filmhét ünnepélyes megnyitójára Miskolcon kerül sor 2018. április 10-én. A négy nap folyamán több kínai sikerfilm mutatkozik be a hazai közönség számára: Ip Man 3Farewell My Concubine: The Beijing OperaCock and BullLegend of the Naga Pearls. A Kínai Filmhét a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál és a Sanghaji Art Film Szövetség közreműködésével valósul meg. A kínai-magyar filmkulturális együttműködés újabb fontos mérföldköve ez, melyhez a sanghaji és a miskolci filmfesztiválok között 2017-ben létrejött, Belt and Road elnevezést viselő megállapodás nyújt alapot. Továbbá idén ez a Sanghaji Art Film Szövetség tengerentúli

Bíró Tibornak a főorganizátornak megköszönik a rendezést