Indulnak a gyógypedagógiai versenyek – Török Dezső a megyei közgyűlés elnöke megköszönte a tanárok munkáját

Girincs adott otthont a XXXIV. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny megyei fordulójának, amelyet az értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák diákjai számára rendeztek 2018. április 9-én az EGYMI-ben.

 

Minden tavasszal a gyógypedagógiai intézményekben tanuló gyermekek izgatottan várják, hogy elkezdődjenek a tanulmányi versenyek. Így volt ez az idén is. A megyei versenyen a házigazda iskola diákjai mellett Hatvanból, Tornanádaskáról, Kurityánból, Sátoraljaújhelyről, Miskolcról, Sárospatakról és Egerből is érkeztek 5-8. évfolyamos tanulók, akik ötfős csapatokat alkottak a megmérettetésen.

A rendezvényen részt vett Török Dezső, a BAZ Megyei Közgyűlés Elnöke is, aki megköszönte a felkészítő tanárok áldozatos munkáját és sok sikert kívánt a gyerekeknek.  Bozsikné Vig Marianna a Mezőkövesdi Tankerületi központ igazgatója megnyitójában elmondta, hogy: nagyon büszkék vagyunk arra, hogy minden évben akár a Koncz Dezső akár a Komplex tanulmányi versenyt nézzük a gyógypedagógiai intézményeink diákjai mindig nagyon szép eredményeket érnek el. Fontosnak tartjuk a szegregált intézmények meglétét és fenntartását, éppen ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy segítsük ezeket az intézményeket. – mondta igazgató nő.

A csapatok az állomásokon különböző feladatokat oldottak meg és számot adtak elméleti tudásukból is, de a helyezéseknél sokkal fontosabb volt a jó kedv, a kitűnő hangulat. A felnőttek részt vehettek a Doboz Színház előadásán. A BAZ Megyei Gyermekvédelmi Központ és TGYSZ Girincsi Különleges Lakásotthon színészpalántái egy időutazásra invitálták a vendégeket. Életünk nagy pillanatait elevenítették fel szavak nélkül a szeretet erejével felejthetetlen élményt nyújtva ezzel a nézőknek.

Girincs csapata lett az első, míg a második helyezést Kurityán érte el. Így ők képviselik megyénket az Ózdon megrendezésre kerülő országos megmérettetésen. Nem csak a helyezést elért csapatok nyertek ezen a napon, hanem mindenki, aki részt vett az eseményen, hiszen rengeteg élményt, barátot szerezve, úgy térhettek haza, hogy jó volt Girincsen lenni.

BB.