Mentsük meg a miskolci repülőteret. Végóráit éli a zöld bázis. Aggódnak a klubtagok, a repülés szerelmesei. Az országban egyetlen olyan nagyváros sincs amelynek ne lenne önálló repülőtere. A miénk immár száz esztendős és mindenki tudja – mennyi harci és polgári repülős kezdte itt a pályafutását. Sok száz helybéli katonai és sporternyős itt szállt fel először a kétfedelű darálóval , hogy megérezze milyen is a szabadesés a végtelen kék országúton. A levegőben.
Ma Kerényi László barátommal bejártuk a nagy zöld mezőt, s meghallgattuk a gépeiket bütykölőket, a felszállásra váró pilótákat, sárkányosokat a klub veteránjait. Másról se beszéltek – jövőre megszüntetik a repülőteret – sokaknak fáj a foga erre a hatalmas szabad zöld ingatlanra. Annyira, hogy időnként már is lecsípnek belőle néhány száz, ezer négyszögölt. Annak biztos tudatában, hogy a nagy és dicső múltú repülőklubnak hamarosan vége. Költözniük se kell mert arról senki nem szólt még, hogy hol is kapnának hasonló méretű le fel szállásra alkalmas sík terepet.
Természetesen a város vezetése mindannyiukat biztatja, hogy nem felejtkeznek meg róluk és támogatják őket. Úgy legyen. Az idén is lesz repülőnap. Lehet, hogy az utolsó miskolci?
Mindenesetre a magasság szerelmesei semmit nem bíznának a véletlenre. Hamarosan kezdik a petíció gyűjtését.Tudják a miskolciak ha akarnak valamit kiállnak az érdekeikért. Reméljük most se lesz másként. A sorozatot folytatjuk – elmondjuk miért is kell, miért is nem mondunk le a repülőtérről ahonnan valamikor még menetrendszerű Maszovlet majd Malév járatok indultak a fővárosba.
S nem sokára jönnek a képek is a miskolci repülőtér mostani mindennapjairól. S jelzem akik a megtartását aláírással támogatják akár nálam is jelentkezhetnek.
Hajas Barnabás irányításával felállt a Családjogi Szakértői Munkacsoport és - mintegy 60 civil szervezet bevonásával - a Családjogi Civil Munkacsoport, amelyek célja a...
Szolnok és Miskolc után Szendrőben is sószobával bővült a segélyszervezet központja Újabb mérföldkőhöz érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet 2016 elején indított egészségfejlesztő programja....
A koronavírus elleni védekezésben számos előkészület folyt az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy a járvány hazai tetőzésére legyen annyi orvos, ápoló,...
Csiba Gábor a megyei kórház volt főigazgatója, miniszteri biztos – most küldte a képet – így néz ki a kiskunhalasi járványkórház bejárata. Magyarországon...
Megvallom , szerdán homályosítottak fel, hogy ezek hatalmas fészeknek tetsző gombolyagok valójában a fák betegségei. Egyre jobban terjed Miskolcon ez a vírusos betegség....
Sok jelzés érkezett a szurkolóktól Miskolc polgármesteréhez, Kriza Ákoshoz, hogy „kinőtték” a Szinva foci teraszt! A további magyar meccseket, így biztosan a szerdai,...
Az oldal alján van egy lehetőség, hogy nyilvánosan köszöntsük a Kálmánokat. Kinek ki jut eszébe erről – igazából nekem hirtelen beugrik Rajkó Kálmán...
A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai 2021. április 23-án kezdték meg a Miskolc város közigazgatási területén lévő szúnyog tenyészőhelyek lárva...
A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bíróságnak a...
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, Kamarás Miklós László csütörtökre hívta össze a cég Felügyelőbizottságának alakuló ülését, ahol megválasztották a...
Orbán Viktor miniszterelnök új helyettes államtitkárokat nevezett ki – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából, ami szombat este jelent meg. A Magyar...
Védje meg pénzét és adatait! Tisztelt Címzettek, Telefonon se adja meg ismeretleneknek a PIN-kódjait vagy internetbanki belépési adatait! Legyen óvatos, ha telefonon bárki...
Ez a csoportkép a kilencvenes években készült. Erő és elszántság jegyében felemeltük a szavunkat az idegen, a külföldi médiabefektetők ellen. Akkor ugyanis az...
A lóambulancia felül a piros lámpa jelzése ellenére futott át egy városi mókus Miskolcon a Lévay utca kereszteződésében. Feleségem vészfékezéssel megmentette a kisállat...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosítását kezdeményezi a Miskolc, Lyukóbánya 01240/2,3; 01262/1,2; 01263/2,3,4,5,6,7,8 hrsz.-ú területre,...