A kora esti órákban történt ez a kettős karambol a Szemere és az Uitz út kereszteződésében. Mint ahogyan ilyenkor szokásos a szemtanúk egymással se tudtak megegyezni, mit is láttak., Egyesek szerint a sárgálló lámpa illetve a még nem éppen zöld jelzés okozhatta a galibát. Szerencsére a jelentős kár ellenére súlyos személyi sérülés nem történt. A helyszínelés idejére kikapcsolták a jelzőlámpákat és karos irányítással vezényelték a megnövekedett forgalmat.
Szántó István
Related article
„NEM JÓ A KÓD”
Egy miskolci sértett egy kanapévásárlás kapcsán több mint 400 ezer forint „biztosítási díjat” utalt el egy nem létező szállítócégnek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság...
Kakaskodtak a benzinkútnál – még a szék lába is megsínylette
Centimétereken múlott, hogy két autó nem fért el egymás mellett egy miskolci benzinkúton. A vita hevében a verekedők egyike széklábbal is ütötte az...
JUTALMAK ÉS ELISMERÉSEK ÁLLAMALAPÍTÁSUNK ÜNNEPÉN
Elismeréseket vehettek át augusztus 20-ához kötődő állami ünnepünk alkalmából borsod vármegyei kollégáink a Belügyminisztériumban, az Országos Rendőrfőkapitányságon és a vármegyei rendőr-főkapitányságon. Magyarország Belügyminisztere...
Új elektromos családtag: az ID. SPACE VIZZION a Los Angeles-i Autószalonon mutatkozik be – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen 2019. november 19-én a Los Angeles-i Autószalon előestéjén tartja az ID. SPACE VIZZION modell világpremierjét, amely egy nulla károsanyag-kibocsátású jármű, és...
A Felügyelő Bizottság és az Igazgatóság fontos döntéseket hozott a Volkswagen Csoport jövőjére vo… – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen AG Felügyelő Bizottsága és Igazgatósága fontos döntéseket hozott a Volkswagen Csoport jövőjéről. Az elektrifikációs offenzíva részeként a Volkswagen-csoportnak partneri együttműködés keretében...
A Volkswagen részvényesei formálisan is jóváhagyták az Igazgató Tanács és a Felügyelő bizottság t… – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen AG Éves Közgyűlésén a részvényesek 99,97%-os többséggel elfogadták az Igazgató Tanács és a Felügyelő Bizottság javaslatát, hogy törzsrészvényenként 3,90 (2,00) eurót,...
„2018 Beetle Sunshine Tour to Wolfsburg”: ezrek ünnepelték az új Beetle 20. évfordulóját – Hírek – Hírek és hírlevél
„2018 Beetle Sunshine Tour to Wolfsburg” – ez volt a jelszava a most szombati, 14. legendás Beetle, új Beetle és Beetle Közösség találkozójának....
Ugrott a jogsi – három hónapig nem vezethet a figyelmetlen kamionos
A lengyel kamion sofőrje egy halálos közúti közlekedési baleset miatt bevezetett forgalomkorlátozás ellenére sem tartotta be a követési távolságot és balesetet okozott. A...
Elkezdődött a megújult ŠKODA OCTAVIA gyártása – Hírek és események – Hírek
Ma gördült le első alkalommal a szerelőszalagról Mladá Boleslavban a megújult ŠKODA OCTAVIA. Átdolgozott orr- és farkialakítással, illetve a vezetői segédrendszerek, az infotainment...
IRODÁBÓL LOPOTT – és nem is akárhonnan
2022. 07. 21., cs – 14:43 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/2377/2022. bűnügyi...
Vadkendert termesztett a lakásában – előállították a kazincbarcikai szobai ültetvény gazdáját
A rendőrök kazincbarcikai otthonából állították elő azt a fiatalembert, aki lakásának egyik szobájában nevelte a vadkender növényeket. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása bűntett...
Kettős jubileum: a ŠKODA a négymilliomodik Fabia és az 500 000. harmadik generációs Fabia modellt… – Hírek és események – Hírek
Mladá Boleslav/Budapest – A ŠKODA napokban legyártotta az 500 000. harmadik generációs Fabia modellt Mladá Boleslavban. Ezzel egyidőben a cseh gyártó egy másik...
Lezárt ügyek: Más szemüvegén keresztül akart látni
2021. 02. 21., v – 12:06 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A kazincbarcikai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a gyanúsított egy,...
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST ÍRTAK ALÁ
2022. 01. 03., h – 14:15 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött az MVM ÉMÁSZ Áramszolgálati Kft.-vel. Az együttműködési...
Audi Sport drivers club: sikeres rajtot vett az Audi exkluzív ügyfélprogramja – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Sport a német piacon már sikeresen létrehozta az Audi Sport drivers club közösségét. 2019-ben pedig az R és az RS modellek...
BOGYÓ ÚJRA OTTHON
2022. 08. 15., h – 14:54 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A szikszói rendőrök visszaadták az eltulajdonított kutyust a gazdájának. Jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének...
Számos programmal készül az Audi az 51. Kékszalag Nagydíjra – Aktuális hírek – Hírek
Akár 600-nál is több hajó állhat rajthoz az 51. Kékszalag Nagydíjon, amely 2019. július 18-án, 9-kor indul Balatonfüredről. Az Audi immáron tíz éve...