Ahol a porcelán formát ölt – Hollóházán jártunk – Borsodi Hungarikum kézi munkával – Kerényi László képei
Csehi Tibor ügyvezető igazgató az állami tulajdonú Hollóházi Porcelángyár gazdája. Még a névjegyén egy helyi termék, a az itteni különleges váza díszlik

Csak úgy beugrott, a gondolat – ideje lenne számba venni a régió jellegzetes, nevezetes termékeit, amelyek a határainkon túl is Borsod Abaúj Zemplén megyével azonosíthatók.  A Hollóházi porcelánok igazi Borsodi Hungarikumok, ugyanez a jó elmondható még a Tibolddaróci Mezeipincészet Mezeipezsgőjéről is. Bizonyára segítenek majd a felsorolásban.  S most jöjjön a megyénk északi csücskében megbúvó porcelángyár.

Mióta nem hajt a tatár, s kiestem a pikszisből és már majdnem a magyar nyugdíjasok szokásos életét élem, jut időm megyejárásra is. Ma már nem csak Budapest felé kell döngetnem az éppen aktuális szemszögekért. Így  ismét eljutottam  Hollóházára is, a porcelángyárba ahová hajdan sokszor megfordultam.

A hetvenes, nyolcvanas években a dr. Pálfi József vezette Magyarországot és a Figyelőt is tudósítottam Borsodból. Akkoriban mindannyiinknak szíve csücske volt ez a festői környezetben elterülő manufaktúra. Emlékszem hosszú ideig Tóth Ferenc volt az igazgató, aki minden alkalommal bejáratta velünk az üzemet, elbüszkélkedett a legújabb termékekkel.

Hollóháza Tóth Ferenc, – régi fekete fehér kép  – zsűriz az igazgató
Szász Endre alaposan rányomta a bélyegét Hollóházára – termékeny és emlékezetes időszakot hagyott maga után
Minden darabnak hangulata van – időtálló formák – ha érdekli a Miskolci mintaboltban is találkozhat ezekkel a darabokkal

Különben most, hogy előkerítettem a fotóját megerősíthetem, első látásra mindenkinek Losonci Pálra az elnöki tanács elnökére hajazott. Vezetése idején prosperált a gyár, sokat merítettek a hagyományos motívumokból ám ehhez a fővárosban kellett erősíteni a marketinget. Mondván, a jó bornak is kell a cégér.

Jó szem, biztos kéz és türelem kell ehhez a munkához. Bárhol a világban a kézzel festett porcelánok a legdrágábbak
Ez már Jurcsák kollekció
Vita van – a nők vagy a férfiak csinálják e jobban ezt a precíziós munkát
Tudni kell, hogy ez ténylegesen is butykos. Önmagában is értékes, de amikor megtöltik még inkább az lesz
Új minták
Ez igazi kézi festésű darab
Látszik ahol a matricát égetnek a tálra
A régióban hagyományosan Hollóházi porcelánt adnak ajándékba, díjkiosztásra jubileumi megemlékezésekre
Egy ízben kollégánk esküvőjére itt rendeltünk egy 12 személyes étkészletet. Beleírva az ifjú pár monogramját . óriási sikere volt az ajándéknak. annyira, hogy a későbbiekben 24 személyesre kellett bővíteni a garnitúrát
Ez egy különleges termék , Amerikából rendelték levegőpárologtatókhoz . Korábban ez a cég valamennyi gyárral próbálkozott, de sehol nem voltak képesek olyan pontosságú darabokat készíteni amelyek számukra kellettek. Kevesen tudják, hogy a porcelán kiégetés után zsugorodik. Nem egyszerű megtalálni , kikalkulálni a pontos méretet ha valamit szériában akarunk legyártani. Érdekes volt látni az égetés előtti poharakat és a kész termékeket. Szembetűnő minimális méretkülönbség volt a kettő között

Most, hogy ismét volt alkalmam egy alapos gyárlátogatásra megpróbálom összefoglalni a változásokat. Ami rögtön feltűnt nincs már helyi alapanyag előkészítés. Németországból a lehető legjobb helyről készen kapják a formázásra váró porcelánt. Korábban porral, elhanyagolható méretű környezetszennyezéssel helyben darálták őrölték az alapanyagokat. Benéztünk a múzeumba – amelyet mindenkinek ajánlok – itt az összes itt gyártott tál és figura megtalálható. Sőt itt vásárolható is a legújabb és a legrégibb készítésű porcelán tárgy.

Kerényi László felvételei