Pontosan 2001 őszén már csődközeli helyzetben volt a Déli Hírlap kft. A tulajdonosoknak hiába adtam az SOS jeleket. A felügyelő és a tulajdonosi bizottságban ülő szocialisták sorra megtorpedózták a polgármester úr mentőjavaslatait. Mivel a kiadónak se székháza, se nyomdája se terjesztő hálózata nem volt aligha tarthattunk lépést a feltőkésített osztrák tulajdonú Észak-Magyarországgal. Ráadásul a kulcsembereket sorra elszipkázták miközben a nálunk dolgozók fizetését csökkenteni kellett. A nyomda folyamatosan emelte az árait, hogy a végsőkig legombolhassa rólunk amit csak még lehet.
Amikor a tartozásunk elérte a 45 milliót Cseri Géza tulajdonos azonnal felmondott, jogosan nem akart többet kockáztatni. Közben a kisebbségi tulajdonos aki a tördelést kiszervezte a kiadó elől horribilis számlákat nyújtott be. A többségi tulajdonos képviselője meg parancsba adta a választásokig a lapnak meg kell jelennie. Hogy miként, miből arra már senki nem tudott válaszolni. Így esett meg, hogy három hónapig se vettem fel fizetést, hogy a nálunk dolgozók idejében megkapják és ne morzsolódjon tovább a létszám. A helyzetet súlyosbította, a süllyedő hajóról távozók önkényesen felmarkolták a végkielégítést nem is remélve, hogy később még ennél is jobban járhatnak. Számomra egyetlen kiút maradt, hogy folytassam a tárgyalást a konkurenciával.Őszintén mondom, nem sokat reméltem ettől, hiszen számukra már nem sokat jelentettünk.
A Népszabadság már 1998 decemberében lefarolt mellőlünk. Meglehetősen csúnyán és tisztességtelenül. Akkoriban sok jót nem kívántam az akkori vezetőjüknek, de az a kevés is végül csak beteljesedett.
Így bocsássák meg nekem ha némi kárörömmel fogadtam a Népszabadság elveszejtését. Kevéssel élték túl a Délit. Az Axel Springer halálos ölelése is mindössze három évig tartott. Talán ennek köszönhető, hogy a nálunk dolgozóknak egy évtizeddel tovább tarthatott a szocializmus. A gondtalanság. Mintha elhitték volna, hogy majd képes leszek minden problémát megoldani. A javukra. Sajnos néha én is elhittem ezt magamról. Még se ez lett a lap veszte.
Anélkül, hogy fényezném magam, tény, hogy a kiadótól egyetlen embert se bocsájtottam el. Nehéz is lett volna mivel magam is csak egy voltam közülük, mindenkit ismertem, barátiként, kollégaként, tudtam a családi bajaikat, gondjaikat túlságosan is elnéző voltam. Még akkor is ha sejtettem, közülük néhányan nemcsak ármánykodnak, de konkrétan az ellenfeleink, versenytársaink beépített besúgói. Jut eszembe az agonizálás idejében két sportos kollégát szerettem volna elküldeni.
Ám karácsony előtt maghoz rendelt Kobold Tamás. Gondoltam kedveskedni szeretne így bespájzoltam a táskámba egy üveg pezsgőt és valami csekély ajándékot, hogy rögtön viszonozhassam a figyelmességét. Nem gondoltam, hogy végül szó se esik majd itt bármilyen jó kívánságokról. Egyszerűen csak közölte, hogy a két kollégát eszembe se jusson elküldeni. Megígértem, teljesül a kérése, s rákérdeztem, hogyan tovább mert támogatás nélkül vége a lapnak. Rögtön, csípőből válaszolt – kisebb újságot kell csinálni. Mit nem adtam volna ha rögtön megmondja a méreteket is, de erre már nem futotta az idejéből. Az ajándékaimat így nem is adtam át. Közben más lehetőség nem maradt, a nyomtatást, a terjesztést és a hirdetésszervezést átadtam az északosoknak.
Zálogként, biztosítékként egyetlen értéket nyújthattam a Déli kiadói jogát. Ehhez felhatalmazást kaptam a felügyelő bizottságtól. Megértették, hogy ez egy olyan érték ami senki másnak semmit nem jelent, csak a konkurenciának fontos. Hülye az aki nem látott át a szitán, mindenki tudta mire megy ki a színjáték. Mégis mindenki lelkesen statisztált a művelethez.
Ellenkező esetben a végjáték ennél szomorúbb, tragikusabb fordulatot vett volna. Számomra egészen biztosan mert amikor a szocialista városvezetés került a nyeregbe elsőként menesztenek a laptól. Csupán azért mert a korábbi Fidesz-Kdnp városvezetés nevezett ki a lap élére.
Ám erre nem maradt idejük mert 2002 májusában a Déli Hírlap átköltözött az Északhoz. Ezzel egy időben a szocialista polgármester , Káli Sándor kapott egy ajánlatot, hogy a nyomdaszámla tartozása ellenére , azaz 45 millió forintért kiválthatja a Déli Hírlapot. Hogy mit léptek erre? Csaknem 300 millióért gründoltak egy ingyenes, bedobálós hetilapot miközben évi 10 millióért maradhatott volna egy fizetős megyei napilapjuk. Kicsinyes bosszú, de valakinek biztosan megérte ez a húzás. Ezt megtetézve már is a célkeresztbe állítottak, hűtlen kezelés majd később csődbűntett címén cincáltak csaknem két évig. Végül minden vád megdőlt és segítség nélkül állapították meg, hogy a lehető legjobb megoldást választva semminemű törvénytelenséget nem követtem el. Higgyék el, hogy az akkori városvezetés mindent megpróbált a az eláztatásomra. Ez annyira nem jött össze, hogy még rá is faragtak. Ugyanis a felszámoláskor minden egyes vagyontárgyat beszámoztattam, a számlákat bezsákoltattam és a teljes ingóságot Szűcs Erikának adtam át. Leltár szerint.
Cserébe gondoskodott róla, hogy az ügyet Draskovics irodája a Hetényi és társai kapja meg Budapesten. Hadd utazzak hetenként 400 kilométert a felszámolás miatt. Később tudtam meg, hogy itt volt katonai ügyészek dolgoznak. Ezzel magyarázható, hogy olyan akkurátusan próbáltak csőbe húzni, hogy az ötvenes évekbeli filmekre emlékeztetett a stílusuk . Ám túllőttek a célon. Amikor megmutattam a leltári íveket és közöltem, hogy Szűcs Erika vette át az ingóságokat már rajta kérték számon a vagyontárgyakat. Ami különös módon eltűnt, nyoma veszett ezért az önkormányzat hat milliót fizetett ki a felszámoló cégnek.
Erre fel lendült be az újabb bosszú hadjárat. Fogást kerestek. Éppen akkor újítottam fel az Avasi borházunk viharvert tetejét. Nem tudtam, hogy ehhez engedély kell, hogy a beszakadt tetőt rendbe hozzák.Erre kiszabtak egy három milliós bírságot, úgy, hogy az ügyintéző szégyenkezett, lesütött szemmel sajnálkozott a helyszínen.Kimondta ez az ukáz, semmit nem tehet. Végül miniszteri szinten mondták ki, hogy ez törvénytelen és törölni kell a bírságot. Ám addigra már eladtam a házikót.
Folyt. köv.
