Megvan nejem első bogara – hogyan vágta ki magát a TVK rendésze –  virágoskert az én szívecském

Hogy, hogy nem ez a bogár családunk kedvence. Menyasszonyom első kocsija egy ilyen fehér csincsilla volt, ami akkori áron 100 ezer forint volt és a Merkúr csak azoknak adta akiknek nem jutott a Wartburgból. Még a rendszámára is emlékszem CY 16 69 volt míg az én első szürke Trabantomat IC 11 75 szám alatt jegyezték. Volt idő amikor a két kocsi még párban járt vagy éppen én vezethettem a bogárhátút.

Emlékezetes esetem, hogy egyszer ezzel mehettem a Tiszai Vegyi Kombinátba ahová kivételesen behajtási engedélyem volt. Ezt kihasználva  az összes baráti potentát engem bujtott fel, hogy hozzak ki néhány műanyag szatyrot, egy doboz festéket vagy éppen egy csokor művirágot. Szüret előtt a masszív műanyagzsákokat kellett kifuvaroznom mert engem sose állítottak meg a rendészek. Ismerték a szürke pvc jaguárt, s azt is tudták, felsőbb vezetői kérésre csempészek.

Csak ám egyszer  a fehér bogárral gurultam át a portán és kifelé meg egyetlen ismerős rendész se volt szolgálatban. Az ügyeletes meg követelte nyissam ki a hátsó csomagtartót.  Nem volt mitől tartanom, felhajtottam. Rám sipított, a csomagtartót nyissam ki ne a kocsi elejét. Megtettem. Bámulta egy ideig a motort, majd kivágta magát – tudja vannak akik a motortérbe rejtegetik a cuccot.

Különben feleségem máig is minden ilyet kocsit meggusztál. S bizton hiszi, hogy az a fehér kocsija máig is fut valahol. Ma éppen Miskolc és Budapest között félúton látta meg ezt a virágosnak avanzsáltat. S meggyőzött, ez lehetett az övé!