EGY POSTÁRA IS BETÖRT, MÁR ŐRIZETBEN VAN  – zsaruhír Putnokról

2018. 05. 24., cs – 13:20
 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható, köztük egy postabetöréssel is az a kazincbarcikai férfi, akit a rendőrök azonosítottak majd elfogtak.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse L. Rafael 43 éves kazincbarcikai lakossal szemben. A gyanúsított 2018 áprilisában, Jákfalván betört két házba, ahonnan készpénzt, illetve mobiltelefont lopott el. Felsőnyárádon pedig behatolt egy postára is, de innen nem vitt el semmit.

postaA nyomozás eredményeként a Putnoki Rendőrőrs és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai azonosították, majd 2018. május 22-én elfogták és a rendőrségre előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A gyanúsított még több, legalább tíz hasonló módon, Kazincbarcikán és vonzáskörzetében elkövetett bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítható.

A Putnoki Rendőrőrs a bűnügyi őrizetbe vett férfival szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.