A Volkswagen márka tovább folytatja eddigi legszélesebb körű elektromos offenzívájának előkészítését és átfogó e-mobilitás kompetencia programjának beindítását. A „Future Electronic Engineer Program” (FEEP) – „A jövő villamosmérnökei program” keretén belül világszerte 100 fiatal mérnök és képzett dolgozó felkészítése kezdődik, akik termelési szakértőként igen színvonalas képzésen vehetnek részt. Gyártás előkészítési szakemberként olyan jövőorientált témakörökön dolgoznak majd, mint a tervezés, a kísérleti projektek, az e-mobilitás által érintett modellcsoportok, az előszéria-központ és az elektronikai fejlesztés területe. A három éves képzési program első résztvevői az I.D. család gyártásának felfutási fázisába kapcsolódhatnak be. Ez egy Moduláris Villanymotoros Platformon (MEB) alapuló, tisztán elektromos járműcsalád, amelynek új generációja a zwickaui gyártósorról indulhat majd útnak.
Kapcsolódó cikkek

Sóletre fel – várunk vasárnap a miskolci zsinagóga udvarán –
2026.09.02.
Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés – gyüjtenek a jogi segítségére
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3…
2026.09.01.
Mogyorót mogyoróval – irány az UNIO Coopüzlet
2026.08.24.
Mit állít a mesterséges intelligencia – hogyan lett autópálya Miskolc Budapest között – kiböjtöltük -egy egész cédulám volt a tesztelésre
Igen. Ha a Budapest–Miskolc útvonalat nézzük, akkor az M3 és az M30 építése több politikai korszakon és több kormányon ívelt…
2026.08.16.
Mit mond a mesterséges intelligencia – Kiss Laci barátom a rekorder – Balázsi Tibor az utolsó helyen
Az eddig ellenőrizhető korabeli impresszumok alapján az Észak-Magyarország második világháború utáni főszerkesztői között a következők biztosan szerepeltek, időrendben: Sárközi Andor…
2026.08.12.
Helló Június
2026.06.15.
2026.06.08.

Pintér Sándornál lazábban ma nem csapatja senki – Gergényi a vasprefektus is ezt a márkát favorizálta
Vannak dolgok, amik nem változnak. Lehet itt bármilyen kétharmad, Pintér Sándor Wartburgja például állandó. Olyannyira, hogy az 1989-ben üzembe állított…
2026.05.24.
Összemérték A Temuról rendelt 20 ezer forintos láncfűrészt a legerősebb Stihl géppel, letaglózó eredmény született
Vajon a méregdrága prémium német láncfűrészekkel versenyre kelhetnek a Temuról rendelt, bizonytalan eredetű és minőségű gépek? Egy furcsa teszt választ…
2026.05.09.
Ezeket az autómárkákat mérte be leggyakrabban az új traffipax
Keményen rákapcsolt a gyorshajtók lefülelésére Lengyelország. A szokásos, könnyen felfedezhető, kivédhető fix mérőpontok mellett az átlagsebességet is nézik a veszélyes…
2026.04.10.
Tanúk jelentkezését várjuk
2026. 03. 27., p – 13:02 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Az Ózdi rendőrök egy közlekedési bűncselekménnyel kapcsolatban kérik az állampolgárok…
2026.03.27.
A sárga villogó használatának pontosított szabályainak tervezete az új Kreszben
A sárga villogó használata az új KRESZ-szabályozásban is kiemelt figyelmet kap, mivel ez az egyik legfontosabb eszköze a nagyméretű mezőgazdasági…
2026.03.25.





























Tokaj















