Bástya elvtársnak mindig volt tanúja – ki az aki önként ajánlkozik fel a rendőrségnek – emberemlékezet óta most először akadt egy sportember  –  a zsarukat szondáztattam
Bástya et a narancs

Aki nem tudja miért, rá se rántson. Újabban egy érdekes vizsgálat eredménye foglalkoztat. A kriminológusok  – ezek nem azonosak a Kreml titkait fürkészőkkel – érdekes megállapításokra jutottak.

Kiderült, hogy a magyarok nem szeretnek tanúskodni, ódzkodnak attól, hogy a rendőrségre és a bíróságra járjanak. A rendőrség gyakran közöl felhívást, hogy ilyen vagy olyan ügyekben szemtanúkat keresnek. Ezekre természetesen mindig akad jelentkező ha éppen eljut hozzá a hír. Ám itt sem buzgólkodunk. Mint ahogy a krimikben szokás elsősorban a rendőrség végez úgynevezett tanúkutatást.

Nemcsak önkéntes rendőr volt, önkéntes tanú is akadt már – igaz csak egy

Bejárják a tett helyszínét, kérdezősködnek és ilyen apró mozaikokból rakják össze a tényeket. A minap merő önszorgalomból huszonkét vizsgálótisztet, forrónyomost, tapasztalt rendőrt kérdezgettem, hogy akad e olyan aki önként és állampolgári kötelességből besétál a rendőrségre és tanúnak ajánlkozik. Mindannyiuk válasza, hogy ez ritkább mint a fehér holló.

A praxisukból egyikőjük se emlékezett ilyenre. Elképzelhetőnek tartják, de csak ha valami motiváció bujkál a háttérben. Mondjuk ha   valakinek vagy valakiknek érdekében áll a tanúskodás. A privát kíváncsiskodásom teljes eredménye – hogy idáig nem akadt ember aki önként tanúnak jelentkezzen.

Mondom idáig. Nemrégiben ugyanis csak volt egy sportember aki kerülőúton egy súlyos vádaskodásban főszerepet vállalt. Bár figyelmeztették, többször is, hogy aki másokat alaptalanul, hamisan bűncselekménnyel vádol kemény büntetésre számíthat. Ez se rettentette. Bizonyára komoly motiváció sarkallja erre a tettére. Ráadásul olyan helyzetbe lavírozta magát ahonnan nehéz kikecmeregnie, visszalépni vagy éppen kimagyarázna a tévedését.

Ha valaki mégis tudna olyan esetről amelyben a tanú önként, hívás, keresés nélkül ajánlkozott fel a bűnüldözőknek akkor jelezze. Mindent megérne, hogy megszólaltassam. Már az is segítség lenne ha valaki tudna ilyenről és elmondaná, miként hogyan történt az eset.