Nyolcan erőszakolták meg a fiatal lányt egy borsodi kis faluban – cigivel bódították – az egyik tettes felesége megzavarta a csoportos légyottot

 

A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a B.A.Z. Megyei Főügyészség nyolc férfival, köztük egy alig 16 éves fiatalkorúval szemben.

 

A sértett lány 2017 júniusában a faluban találkozott össze az általa egyébként ismert két huszonéves férfival. Ők megkínálták cigivel, amit közösen elszívtak. Ennek hatására a lány erősen bódult állapotba került, végtagjai nehezen mozogtak. A férfiak bekísérték egy romos, lakatlan házba, ahol újabb cigarettát adtak neki. A védekezésre képtelen állapotba került nővel akarata ellenére mindketten közösültek. Időközben érkezett meg a harmadik férfi, aki szintén kihasználva a sértett állapotát vele közösült.

Ezt követően a sértettet átvitték a szemben lévő házba és ott még további öt vádlott, köztük egy 16 éves fiatalkorú is szexuálisan erőszakoskodott vele.

A cselekménynek az vetett véget, hogy a faluban elterjedő hírre az egyik vádlott felesége a helyszínre ment és férjét számon kérte a dologról.

 

A kábult lány csak másnap hajnalban tudott hazamenni.

Szervezetében a vizsgálatok szintetikus kábítószert mutattak ki, testén horzsolások, bevérzések voltak.

 

A nyolc vádlottból hatan jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak.

 

Az ügyészség a felnőttkorú vádlottak esetében fegyházbüntetést, fiatalkorú társuk tekintetében fiatalkorúak börtönét és közügyektől eltiltást indítványozott.