Az eljárással kapcsolatos környezeti hatástanulmány – előzetes egyeztetést követően – 2018. július 23-ig megtekinthető a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán valamint Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építési és Környezetvédelmi Osztályán ügyfélfogadási időben, továbbá a http://emiktf.hu/Ugyfelinf/engedelyek/lista.html internetes oldalon BO-08/KT/7562/2018. számon.

Szántó István
Related article
Elsőként vágtázott a slágerlemezekkel – megjelent a Miskolci Naplóban – orsóssal és lemezjátszóval startolt
Nénikém három habselyem kombinéért cserében egy harminc kilós, szalagos magnetofonnal jött haza Moszkvából. Ezzel a monstrummal bebiztosítottam a helyemet az összes házibuliban....
Ismét egybegyűlt a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti köre – Béres Attila színházigazgató volt a vendég
Ismét teltházas volt a múzeum baráti körének a találkozója. Hirtelenjében nehéz visszadni az előadás csodálatos hangulatát. Markovics Zsolt a miskolci közösség főrabbija Béres...
Megkezdődik a miskolci légimentőbázis fejlesztése
A városban és vonzáskörzetében a mentési feladatok hatékony, legrövidebb időn belüli végrehajtása, a sérültek mihamarabbi szakszerű orvosi ellátása valósulhat...
Megérkeztek a Száhel-bemutatóház legújabb lakói
Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztésének keretében teljes egészében benépesült az afrikai Száhel-övezetet bemutató épület. Az oroszlánok után különféle...
33. nyílt nap az Állategészségügyi Telepen – örökbefogadás, sétáltatás, simogatás, és továbbra is névadás
Harmincharmadik alkalommal tartunk nyílt napot a Miskolci Állategészségügyi Telepen (Fonoda u. 16.). 2016. július 2.-án, szombaton 10 és 14 óra között várjuk ismét...
Miskolcnak is milliárdok jutnak a Modern Városok Programjából – az óévben eldöntötték – a magyar faluk se maradnak ki a pénzesőből
Budapest, 2018. december 30., vasárnap (OS) – 150 milliárd forintot hívtak le 2018-ban a megyei jogú városok a kormány Modern Városok Programjából 2018. december...
Búcsú egyetlen unokaöcsémtől – András örökre elment
Egyetlen öcsém, Kolozs András, nekem, nekünk csak Andriska szombaton reggel itt hagyott minket. Tavasz óta betegeskedett, tudtuk a helyzet kilátástalan mégse akartuk elhinni...
A főutca lehet Miskolc tiszta szobája – Belvárosi Kerekasztal beszélgetést rendezett Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közel ötven belvárosi vállalkozó vett részt a II. Belvárosi Kerekasztal fórumon, kedden a Városháza Ferde Tetős Tárgyalójában. Egy tisztább, rendezettebb modernebb...
Átadták a Business Excellence 2022 díjakat az üzleti turizmus legkiválóbbjainak – a legjobb rendezvényhelyszín dijazottja, a Dohány utcai zsinagóga komplexum
Idén 12. alkalommal adták át a Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjakat az üzleti turizmus legjobbjainak. Kiemelkedően sokan, mintegy...
Ha gyerek egy kis nyuszisimogatást szeretne – irány a Drót étterem
Kérem tisztelettel, ne most nyissunk vitát, hogy mi köze a tapsifülesnek a húsvéthoz. Mindenki tudja, hogy ez csupán egy fordítási hiba következménye. Abból...
Kutyasétáltatók figyelem – gyanús kolbászkarikák a Szent Ferenc kórház körül – egy családi gyorsteszt, ki szeret minket a legjobban
Úgy tartják, lehet kutya nélkül élni, de nem nagyon érdemes. Aki szeretné megtapasztalni az önzetlen mindent felülíró szeretetet, ragaszkodást és hűséget tartson egy...
Átadták a Hell Energy új üzemét Szikszón
Átadták csütörtökön az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávé töltő üzemét, a Hell Energy Coffee-t a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában,...
A hatalmas siker után folytatást kaphat a Futni mentem
A Klubrádiónak adott interjút Herendi Gábor, a már félmillió néző felett járó Futni mentem rendezője, aki a közel háromnegyed órás beszélgetésben főleg a...
Vagyonelkobzásról döntöttek a férfi ügyében, aki levágatta a lábait a vonattal, hogy hozzájusson a biztosítási pénzhez
Nincs új a Nap alatt. Emlékszem a hetvenes évek elején Mezőkövesd környékén egy szegény faluban feltünt a sok csonkolásos baleset, amelyeknél mindenki egymás...
Vírusírás 6. -a fatalista boltos, én úgy is elkapom, még maszkban is – Fónagy Pista korán bejelentkezett
Vírusírás (6) A szomszéd kislány fölött szoktam nagyapáskodni, mivel a mi Emmánk távol él, nehezen megoldható a gyakori találkozás. Nórikával is ritkán...
Egy jó baráttal szegényebb lettem – elment Epres László , 82 esztendő korában örökre elaludt
Epres László barátom hosszan tartó betegség után örök álomra szenderedett 82 esztendős korában. Felfogni, megérteni még nem tudom, ehhez korán van, nem is...
Késő délutáni hóhelyzet – Miskolcon
A hétfői hóhelyzetre tekintettel a Városgazda Kht. a késő délután folyamán összesen 35 munkatárssal látja el a hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatokat a villamos-...
Haknivilág Borsodban – Havasi György és Lang László műsora – jöttek a nudista hölgyek
Meglepett Havasi Gyuri barátom, egy kisebb szekrényre való plakáttal, műsorfüzettel. Ezek mind azt tanúsítják, hogy valamikor óriási haknivilág volt a régióban. Egy-egy szilveszterkor...