Őrség váltás a Telekom élén – júliustól Rékasi Tibor váltja Cristopher Mattheisent a vezérigazgató poszton
orekasi telekom
Távozik a társaságtól a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Christopher Mattheisen, az új vezérigazgató Rékasi Tibor lesz. A cég  közleménye szerint a Magyar Telekom igazgatósága április 23-i ülésén a vezérigazgató kezdeményezésére döntött a munkaszerződés július elsejei megszüntetéséről. Christopher Mattheisen ugyanezen hatállyal lemond igazgatósági tagságáról és a jövőben saját vállalkozásokkal foglalkozik.

Az igazgatóság által kinevezett új vezérigazgató, Rékasi Tibor a társaság igazgatóságának is tagja lesz július elsejétől. Christopher Mattheisen 2006 decembere óta a Magyar Telekom vezérigazgatója, igazgatóságának tagja és hosszú ideig a cég elnöke is volt. Előtte négy évig a vezetékes üzletágért felelős vezérigazgató-helyettes volt.Korábban a Westel 900 marketing és értékesítési területét vezette a cég alapítását követő első három évben. Rékasi Tibor tavaly január óta a Magyar Telekom lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, a csoporthoz tíz éve csatlakozott a társaság leányvállalata, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként. Rékasi Tibor utódja, a lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettes Szabó Melinda lesz júliustól.

Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója elmondta: Christopher Mattheisen kulcsszerepet játszott az utóbbi több mint tíz év üzleti sikereiben, irányításával a Telekom csoport kivételes eredményeket ért el a vállalati és a lakossági területen is. Úgy éreztem, ez az ideális időpont, hogy átadjam a stafétabotot utódomnak, Rékasi Tibornak, akiben megvan a világos elképzelés és a képesség is ahhoz, hogy a vállalatot további sikerekre vezesse. IT és rendszerintegrációs területen szerzett tapasztalata mellett jelentős sikereket ért el a távközlés terén is, az utóbbi másfél évben eredményesen vezette a lakossági területet – idézte Christopher Mattheisent a közlemény. Rékasi Tibor azt mondta, hogy az új szerepében változatlan lendülettel folytatja az ügyfelekért végzett munkát, minden telekomos kollégára támaszkodva, mivel ők az eddigi és a jövőbeni sikereik kulcsszereplői.

 

Rékasi Tibor a Lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettes

Rekasi_Tibor_96x96Rékasi Tibor (született 1973-ban) diplomáját a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán szerezte, majd ezt követően üzleti képzések keretében bővítette üzleti ismereteit. Szakmai pályáját az Integra Kft.-nél kezdte ügyfélfelelősként. 1997-től az Unisys Magyarországnál dolgozott a pénzügyi üzletfelek partnereként, majd ügyfélkapcsolati igazgatóként. 2000-ben csatlakozott a Cisco Systems Magyarországhoz, ahol előbb a kiemelt ügyfelekért felelős értékesítési vezető, majd a nagyvállalati üzletág igazgatója lett. 2007 februárjában kinevezték a Cisco Systems Magyarország ügyvezető igazgatójává, és ebben a pozíciójában a vállalat operatív irányítása mellett felelős volt a teljes hazai értékesítés koordinálásáért is. 2008 szeptemberében csatlakozott a Magyar Telekom Csoporthoz a Vállalati Szolgáltatások Üzletághoz tartozó leányvállalat, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként, ahol a vállalat irányítása mellett a kereskedelmi igazgatói feladatokat is ellátta. 2010 decembere és 2011 májusa között ideiglenesen betöltötte a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletág (T-Systems) üzletágvezető pozíciót is, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatói feladatok megtartása mellett. 2012. októberétől 2013. szeptember 30-ig a T-Systems Magyarország Zrt. Értékesítés divízió vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. 2013. október 1-től a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója. 2017. január 11-től a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese.

 Ugyanezen időponttól kezdődően a TSystems Magyarország Zrt. Igazgatóságának elnöke is.