Orbán- Netanjahu találkozó – folytatódik a kölcsönösen előnyös gazdasági és tudományos együttműködés  – a vizit kulisszatitkai

Különösen intenzív érdeklődés kísérte Orbán Viktor Izraeli útját. Noha nem először járt a Szentföldön, de a jelenlegi politikai helyzetben a szokásosnál nagyobb jelentősége van ennek a nem egyszerű protokolláris találkozónak.

Mint ismeretes tavaly nyáron Benjamin Netanjahu  tette tiszteletét Budapesten és már akkor bebizonyosodott, hogy a két miniszterelnök között tökéletes harmóniában működik a kémia. S nem azért mert Magyarország is mindenáron megakarja őrizni a történelmi kulturális  nemzeti örökségét és ellenzi az idegenek betelepítését, s nem azért mert mindketten úttörőként szorgalmazták a határőrizet megerősítését, a kerítések építését hanem azért mert egyformán ítélik meg a a világpolitika stratégiai kérdéseit.

Egyesek hajlamosak lebecsülni ezt a fontos kapcsolatrendszert a két nemzet között. Megfeledkeznek arról, hogy Orbán Viktor közép Európa legjelentősebb politikusává vált a Visegrádi országok élén és az unió reformjáért küzdő pártok élharcosa. Míg Netanjahu egyaránt bejáratos a Kremlbe és a Fehér Házba bárki is legyen a két kormányzati központ első embere. Olyan híradó nincs amelyből hiányoznának az arab tengerben található Izraellel kapcsolatos fejlemények akármilyen formában is.

Ennek a kapcsolatnak van két fontos szála. Első, hogy Izraelben jelentős számú magyar ajkú zsidóság él akik élénk figyelemmel kísérik a hazánk történéseit. Az ottani vállalkozók egyre többet fektetnek be a biztonságosnak ítélt Magyarországra. S mióta kiderült, hogy Izrael partjainál óriási földgázmező húzódik egyre nagyobb a készség a közös kitermelés iránt. Tudomásom szerint a miskolci egyetem szakemberei is részt vesznek ebben a munkában. A magyar kormány – dicséretes módon – meghirdette az antiszemitizmus elleni zéró toleranciát.  Maga Orbán Viktor hangsúlyozta, s erősítette meg Jeruzsálemben, hogy megvédi magyar zsidó közösséget. Ezzel párhuzamosan kormányzati szinten jelentős támogatást nyújtanak a magyar zsidóság hitéletéhez, a zsinagógák felújításához és az elhagyatott vidéki temetők rendbetételéhez. Ehhez hozzá kell tennem , hogy e közben Izrael a Szentföld minden keresztény emlékhelyeit hasonlóképpen őrzi és biztosítja a látogathatóságát. Mindezek a megállapítások komoly tartalommal teli folyamatosan megvalósuló projektek.

Néhány tüntető a magyar miniszterelnök konvoja előtt.

Az persze érthető, hogy az ellenzék elég különös módon kritizálja ezt a kapcsolatot. Megjegyzik, hogy a kormány történelem szemlélete nem mindig van szinkronban a magyar zsidóságéval. Magam is tanúsíthatom, létezik a hétköznapi antiszemitizmus – hát van rá igény –  ami korántsem egyenlő a Sorosozással. A Sorsok háza körüli szellemiségi vita viszont bizonyítja, hogy lehetőség van a véleménykülönbségek egyeztetésére és a magyar kormány nyitott az őszinte párbeszédre. Híve annak, hogy az elmúlt egy évszázad során felgyülemlett kölcsönös sérelmeket értelmes emberek módjára kibeszéljük.

S jöjjenek a látogatás kulisszatitkai. Mint ismeretes a népes kormánydelegáció a honvédség csapatszállító gépével landolt a Szentföldön. Nos, bármivel is mentek volna az utazás költségekkel jár.  Ha sárkányrepülővel akkor is kritizálták volna a logisztikai megoldást. A kormányszóvivő szerint logikus, hogy ezt a pénzt jobb ha nem egy külföldi légitársaság hanem a honvédség kapja meg.  Hogy miért mentek ilyen sokan? Nos, ez nem a szokásos baráti látogatások kategóriájába tartozik.  Minden miniszter  fontos tárgyalásokat folytatott az ottani kollégájával. Ahhoz, hogy érdemi eredményekkel záruljon a vizit ahhoz a legfelsőbb szinten kellett egyeztetni. Arról is beszéltek, hogy a magyar küldöttséget a reptéren nem elég magas szinten fogadták.  Ilyet csak azok mondanak akik nem ismerik a helyi szokásokat, körülményeket.

Más, alig húsz tüntető útját állta a magyar miniszterelnök konvojának. Egy demokratikus országban az ilyen vélemény nyilvánítások természetesek. Kár ezeket léggömbbé dagasztani úgy is kidurrannak.

Trump ellen ezrek demonstráltak.

A lényeg, hogy a magyar követség Jeruzsálembe, Izrael fővárosába költözik. A két ország gazdasági és tudományos együttműködés minden szinten fokozódik. S, hogy a Puskás Akadémia fiataljait meghívták Izraelbe az egyszerű gesztus. Egy ügyes fogás, ismerik a magyar miniszterelnök kedvtelését a labdarúgáshoz való vonzódását. Semmi több . Az üzlethez, a jó bolthoz  időnként ilyen apró nüanszokra is szükség van.

Mint ahogyan Orbán Viktor is viszonozta most Izrael főrabbijának Budapesti látogatását Jeruzsálemben.