Orbán Viktor környezetében van egy két ötletdús médiatanácsadó ám az is megeshet, hogy ezt a posztot maga találta ki. Csak úgy mert ideje leereszteni a fáradt gőzt. Mindez lényegtelen, lehet rajta rugózni, hogy mióta tegeződünk, de a fészbukon már ez a szokás. Olyan angolosan. Feltételezem, hogy a kormány honlapján egy hivatalos közlemény is megjelenik majd amiben az is benne lesz ki helyettesíti majd a vakáció idején. Mert ha mégis gáz van valakit csak kell zargatni. A régi szokás szerint ilyenkor Dr. Pintér Sándor belügyminiszter az ügyeletes helyettes.
Erről jut eszembe, hogy az átkosban volt egy különös szokás – a keleti tömbön belül – ilyentájt közzétettek egy három soros hírt a Népszabadságban – hogy Kádár János az MSZMP elsőt titkára megkezdte éves rendes szabadságát. Ilyenkor a Szabad Európa rádió még azt is bemondta Balatonaligán vagy a nagy Szovjetunió Krím félszigeti kormányüdülőjében gyúr a következő politikai szezonra. A kortársak visszaemlékezése szerint ez az utóbbi nyaralás nem volt igazán kikapcsolódás. A fürdő fecskét akár otthon is hagyhatta. Ez olyan raportféle gyülekező volt ahol Brezsnyev elvtárs egyszerre igazította el a keleti tömb első embereit.
S itt folytatnám alacsonyabb szinten. A rendszerváltás előtt nehezen tudtuk elképzelni, hogy a nyaralás egy hétnél rövidebb legyen. Bármilyen üdülőbe is mentünk az két hét volt, pontosabban 13 éjszaka, hogy a következő turnusnak kitakaríthassanak utánunk. S az a két hét tényleg szabadság volt. Nem volt mobil telefon, a posta is csak három naponta jött az újságokkal és nem volt min idegeskedni. A főnöknek meg eszébe se jutott, hogy nyaralás idején zargasson.
Bár nálunk megesett, hogy a főszerkesztőmmel együtt pihentünk a Balaton partján. Persze, hogy én jártam a fröccsért, viszont ő fizette. Naponta legalább hét pingpong meccset játszottunk és nagyon ügyelnem kellett, hogy ne nyerjem túl magam. Nem mintha ennek bármi következménye lehetett volna, de sose lehet tudni. A hosszú élet titka az óvatosság.
Közben felgyorsult a világ. Manapság egy hétig tart az az állítólagos szabadság. Mobillal a jobban, ballal meg a számítógépet nyomogatjuk. Minden apróság kizökkent a nyugalomból, s ami különös minél távolabb utazik az ember annál jobban számíthat a kellemetlen hírekre. Olyanokra amelyeket jobb lett volna ha egy héttel később tudunk meg. Erre mondják a szkeptikusok, ennél csak az lenne a rosszabb ha erre az egy hétre tartósan kikapcsolnánk a telefont és a számítógépet. Ami ugye teljesen nonszensz. Maga a halál olyan mintha élve temetnének el.
S még jut eszembe egy ízben nem is olyan régen a parlament folyosóján láttam Orbán Viktort. Kezében egy mobillal, egy olyan készülékkel amit talán már nem is gyártanak. Szóval egyáltalán nem volt okos telefon. A környezetében lévők mondták, ehhez úgy ragaszkodik mint a hátizsákjához. Ezt csak vitte magával.
Új munkatársam Csuha Ferenc felvétele a miskolci Avasi lakótelepen. Egy elszabadult autó, a tűzoltók társaságában. Ferenc , a kép jó, gratulálunk. Kár, hogy...
Parkolás Június 5-én, pünkösdvasárnap a kiemelt idegenforgalmi területeken – Diósgyőr, Lillafüred, Miskolctapolca –, és a kiemelt közlekedési területeken – a...
A szokásos tempóban döngettem hazafelé Pestről csütörtökön délután. Nagyon figyelni kellett a sztrádát, mert az egyik csapadék cellából a másikba szaladtunk. A tök...
Nem szoktam elkiabálni mire is készülök. Most kivételt teszek – a hétvégi Miskolci Naplóban egy nem akármilyen témában nosztalgiázok. Utánajártam – Miskolcon hogyan...
Nem tetszik, a belváros szívében, a villanyrendőr közelében, a Kazinczy Ferenc utcában hosszú évek óta ebben a formában díszeleg ez a zálogházi kirakat....
Tállai András Államtitkár Úr (országgyűlési képviselő) közbenjárására a Magyar Köztársaság Kormánya 130.000.000,- azaz egyszázharmincmillió forintot biztosít a 3307-es Nyékládháza-Tiszacsege alsóbbrendű összekötő főútvonal Mezőcsát...
Ugye nem tetszett elfelejteni – vasárnap délután négy órától Németh Miklós dedikálja a könyvét, a róla szólót a miskolci Géniusz könyváruházban. Várjuk. Olvastam,...
Megnyugtató, hogy felkészültünk az ukrán menekültek fogadására. Sőt ha szükséges befogadjuk az égési sérülteket, kezelésre. Remélem, hogy erre csak nem lesz szükség. Ami...
Igazából elszoktunk a vasárnapi bevásárlástól. Furcsa volt ismét az Auchanban kolbászolni a hét utolsó napján. Az áruház viszont nagyon rágyúrt erre a napra....
A miskolci operatív törzs rendelkezésére álló adatok alapján stagnál a koronavírussal fertőzöttek száma Miskolcon, és a járványügyi megfigyelés alatt álló személyek...
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, Kamarás Miklós László csütörtökre hívta össze a cég Felügyelőbizottságának alakuló ülését, ahol megválasztották a...
Tisztelt Olvasóim, Ez nem egy példabeszéd, ez a valóság. A Miskolci Járási ügyészség szokásos hétvégére időzített válasza. Ők mindent – mi az minden...
Az Ó-színpadon Kovács Marcell magyar dudával, tekerőlanttal, tárogatóval idézi zenéjével a történelmet . Takács Tibor tulajdonos igazgató, a kastély megálmodója büszkén mondotta: az...
Újratemetésben nagyok vagyunk. Rajk Lászlót, Horthy Miklóst és Nagy Imrét se hagytuk békében nyugodni. Ez a mániánk a történelmünk sajátossága, de nem magyar...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján április 28-án, kedden a MIHŐ Kft. leállítja a fűtésszolgáltatást Miskolcon, a lakóközösségekkel kötött megállapodás szerint...
Ha Miskolci vagy aligha kell elmagyaráznom, hol készült ez a fotó. Kerényi László barátom dokumentumfilmes, fotóriporter mindig ott volt ahol valami történt. Ha...
Iszlám kalifátust és rommá döntött Európát jósolt már a jövő évre az újkori Nostradamusként tisztelt bulgáriai látnok, aki húsz évvel ezelőtti halála előtt...
A mai naptól DVTK FUX néven szerepel a bajnokságban a DVTK női röplabda csapata. Az erre vonatkozó megállapodás aláírására a Népkerti Vigadóban sajtótájékoztató...