Tanévnyitó ünnepségek – Mezőcsáton is beindult a nagyüzem

Hétfőn, minden iskolában hivatalosan is megkezdődött az új tanév. Lassan véget ér a nyár és az ősz beköszöntével ismét a tanulásé lesz a főszerep.

A Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2018.augusztus 31-én, pénteken tartották a tanévnyitó ünnepséget. A rendezvényen többek között részt vett Bozsikné Vig Marianna a Mezőkövesdi Tankerületi Központ igazgatója, Siposné Horváth Anita, Mezőcsát város polgármestere is.

Természetesen, mint minden tanévnyitón itt is az iskola legfiatalabb diákjai kedves, vidám műsorral készültek. A szép ruhába öltözött kisiskolások sugárzó tekintettel, büszkén álltak ki a színpadra és mondták el verseiket. A szereplés után a tanító nénik feltűzték az Egressy jelvényt, jelezve ezzel, hogy mostantól ők is az Egressy Béni Általános Iskolai tanulói.

 

A nyár végi karbantartási munkálatok, tisztasági festések mellett az EFOP-3.2.3 – „Digitális környezet a köznevelésben” elnevezésű pályázat keretén belül az iskola új bútorokkal és informatikai eszközökkel gazdagodott. Az EFOP-3.3.5 – „Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása” projekt folyamán 9 iskola részvételével megvalósultak a nyári napközis táborok és a mezőkövesdi bentlakásos tábor is. A programok célja, a nemzeti és kulturális identitás gyermekekben való kialakításának fejlesztése, a hagyományőrzés és az anyanyelv-ápolás volt.

 

Vitéz Gábor Miklós az intézmény vezetője tanévnyitó beszédében elmondta, hogy az EFOP-4.1.2 – „Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése” című elnyert pályázattal kapcsolatos munkálatok előreláthatólag a 2018/2019-es tanév tavasza folyamán megkezdődnek.  – Ezen túlmenően Mezőcsát Város Önkormányzata által az energetikai fejlesztéses TOP-os pályázaton 127,6 millió Ft-ot nyert, amely az EFOP 4.1.2 projekttel elnyert 228 440 080 Ft összeget egészíti ki! A pályázat keretében megvalósuló innováció, infrastrukturális beruházások, fejlesztések (tornaterem felújítása, régi épületszárny belső felújítása, szaktanterem, tornaszoba, művészeti helységek kialakítása, sportudvar felújítása, eszközök és kisbusz beszerzése) révén lehetőség nyílik a további szakmai, pedagógiai, módszertani fejlődésre.

A Tanítónénik feltűzték az Egressí jelvényt

A Tiszatarjáni Édes Gergely tagiskolában szeptember 3-án tartották a tanévnyitó ünnepséget. A gyerekek izgatottan várták, hogy megkezdődjön az ünnepélyes tanévnyitó. Bár a szemekben látni lehetett, hogy a kíváncsiság mellet az aggodalom is felütötte a fejét. Milyen lesz az új tanév? Az intézmény vezetője megnyugtatta a gyerekeket, hogy megfelelő tanulással és kötelesség tudattal senkinek sem kell aggódnia és köszöntötte a tanulókat, majd ajándékkal kedveskedet az első osztályos gyerekeknek. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 2018/2019-es tanév.

F. Bacsó Bea