Kenyeres vagyok a javából. Ha kenyér van itthon akkor minden van. S micsoda szerencsém volt az életben csaknem két évtizedig egy péksütemény bolt felett laktunk, Miskolcon a Széchenyi út 48 szám alatt. Emlékszem Stark néni volt a bolt vezetője, s gyönyörű tanulólányokat vett maga köré. Tehát nem elég, hogy már kora reggel az egész udvart, a gangot a friss kenyérillat lengte be nekem jutott a legjobban átsütött kifli, zsemle és a korabeli még E vackoktól mentes barna kenyér. A lányok felváltva hozták házhoz az első adagot a drága Édesanyám által előre szervírozott kakaójához. Még arra is volt időm, hogy lefölözzem az általam nem kedvelt pillét és a még mindig meleg kiflin vagy kenyéren szinte elterült a zsírpapiros , 5 forint 30 filléres teavaj. Máig se volt ennél finomabb reggeli, bár azóta sok száz csillagos szálloda svédasztalos kínálatát végig ehettem. Egyébként úgy a hetvenes évek közepén München előtt eltikkadtam a sztrádán és megszálltam egy kis fogadóban. Egy olyan pici panzióban amelyben nem paplannal takaróztunk hanem olyan finom nagy dunnával mint gyerekkoromban. Talán Neunkirchennek hívták azt a kis mesefalut. Na, az ottani kis szobánk alatt éppen egy pékség volt, ahonnan olyan illatok szálldostak fel mint a Széchenyi úti kenyérboltból. Így aztán nem véletlen, hogy a pelyhektől duzzadó takaró ölelésében álmaim az áldott gyerekkoromba repítettek. Másnap reggel a kis parasztház ablakából lestem, ahogyan a helybéliek az esőkabátba bújtatott ölebeikkel egyre másra jöttek az ékszeres doboznak tetsző üzletbe. S mi sem természetesebb, hogy a fogadós is innen szervírozta a friss kiflit, zsemlét. Olyat ami Stark néni boltjából ettem utoljára.
Szóval a kenyerességem máig se hagyott alább. Ha valahol egy finomságra bukkanok nem ismerem a távolságot. A közelmúltban például egy szirmabesenyői pékségbe jártam, ott ugyanis guar gumival ízesített barnát árultak. Azt mondták ez nem hizlal. Nos, mióta kiderült, hogy a guar mennyire ártalmas, valóban nem növeszt hájat.
S most a napokban Szikszón járva a polgármesteri hivatal melletti sarkon az orromtól vezetve tévedtem be egy kenyérboltba. Rögtön kiszúrtam a címképen látható márkájú egy kilós barnát. Az eladóhölgy dicsérte a választásomat, sőt ajánlotta megvajaz egyet, hogy helyben tesztelhessem. Máig sajnálom, nem hallgattam rá. Itthon derült ki, hogy nagy fogást csináltam. Az egész család csodájára járt ennek a kenyérnek. Ezek után nyomozásba kezdtem – a forrást megleltem – Kistokajban – s pechemre éppen az utolsó napon jártam ott. Közölték másnaptól ez a kisbolt bezár, a pékség meg csak rendelésre szállít.
Kiderült az Avas délen két bolt rendel ebből, de, hogy melyik az a szerencsés azt máig se tudom. Aki tudja segítsen.
Neked is biztos van otthon olyan telefonod, tabletod, vagy esetlegesen laptopod valamelyik fiók aljában, amely túl elavult, és lassú, s nem képes felvenni...
A Miskolc Kaleidoszkóp meghívására, az újjászülető Miskolci zsinagóga címmel tartott érdekfeszítő előadást Puskás Péter építész aki már korábban elkészítette az épület felújítási tervét...
Hernádszentandrás Község Önkormányzatának nevében tisztelettel meghívom Önt és Kedves Családját a hernádszentandrási Emlékparkban március 15-én – szerdán – 11.00 órától az 1848/49-es forradalom...
Bizonyára a Sárospatakon élők, illetve az Iskolakertbe látogatók is tapasztalták, tapasztalják, hogy a közelmúltban több anyagi kárt is okozó veszélyes...
Győztünk vagy nem győztünk. Csuda faramuci a helyzet. Mára mindenki azt harsogja, jobbról balról, hogy győztek. Egyszerűen nem értem, de becsülöm ezt a...
Tulajdonképpen mesteri volt a terv. Aligha hiszem, hogy nem készült erre is egy forgatókönyv. Zsolt bármennyire is jól alakított azon a felvételen végül...
Sakk matt. Szerintem ezzel a miskolci Hősök téri parkolóval még jó ideig együtt kell élnünk. Ismételten elbusungom, nem vagyok képes felfogni, hogy miért...
Vaskardok: Az Izraeli Védelmi Erők arab nyelvű üzenetben közölte a Gázai övezet északi részének lakóival, hogy 10 és 16 óra között evakuációs folyosók...
Kovács Zoltán, kommunikációs államtitkár aligha szorul a védelmemre. Talán, ha most régi ismeretségünk alapján mentegetem, akár magam is pórul járhatok. Rögtön szembetalálom magam...
Közérdekű nyilvános felhívás. Aki autót vásárol jól gondolja meg, hol teszi. Mostanában tele az ország a cseh tulajdonú AAA használt autó cég hirdetéseivel....
Míg világszerte hatalmas élelmiszerpazarlás zajlik, napjainkban egyre több szó esik arról, hogy hogyan fékezhetjük meg az élelmiszerek kidobását, tudva, hogy a nélkülözés hasonlóan...
Földindulás, átrendeződés forradalmi változások várhatók a hazai médiapiacon. A kedves Olvasók mindebből vajmi keveset észlelnek. Egy biztos, a felmérések szerint a kihordott lapok...
A távozó indexesek Facebook-oldalon megjelent poszt szerint a lap indításához olvasói támogatást gyűjtenek.Videójukban Munk Veronika, az Index volt főszerkesztő-helyettese arról beszél: a tervezett...
Kicsit elbambultam. Tegnap volt Ágoston nap. Óhatatlanul eszembe jutott Paulovics Guszti barátom, kollégám akivel eltöltöttem néhány évtizedet a szakmában. Röviden barátkozásunk kezdetén Guszti...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ a Mezőcsáti és Mezőkövesdi járás állami fenntartású iskoláiban dolgozóknak május 31-én tartott pedagógusnapi ünnepséget, a mezőkövesdi művelődési házban....
2024-ben a Holokauszt 80.-ik évfordulóját tartjuk Magyarországon és idén éppen huszadik éve rendezik meg Budapesten az Élet Menetét. Ebből az alkalomból a Miskolci Zsidó Múzeum...
Szeretnék mindenkit figyelmeztetni ez a háborús kép nem az orosz ukrán frontvonalon készült. Helyi gyártású. A miskolci Kossuth szálló hátulról. Ahányszor arra járok...