Emlékparkot avattak Szikszón

Szikszó Város Napja alkalmából emlékparkot avattak a településen október
6-án. A Fő tér területén lévő emlékköveket megáldották az egyházak
képviselői is.

 

Füzesséri József Szikszó polgármestere köszöntőjében arról beszélt :  évek
óta hagyomány már , hogy díszpolgári kitüntetéssel jutalmazzuk azokat akik
maradandót alkottak ebben a városban. Ma azonban az emlékezés egy újabb
állomásához értünk, amikor azokról, akik fontosak voltak számunkra közteret
nevezhetünk el. Olyan mementót állítva, hogy a közbeszédben is nyoma
lehessen azoknak a neveknek ,akik sokat tettek Szikszóért.

 

Dr Csomós János  és  Benkő György református  espereseknek és Ádám István
nyugalmazott pedagógusnak  állítunk a Fő tér parkjában itt a Szikszó
Református templom közelében emléket.

 

Mindhárman a város díszpolgárai lettek és saját területükön maradandót
alkottak .  Csomós János  református lelkész, esperes , aki elhivatottan élt
és tevékenykedett  a szikszói református egyházközösségért, és az ő ki
tartásának és  lehetetlent nem ismerő tenni akarásának köszönhető , hogy a
szikszói református templom ma is áll. Benkő György esperes úr, drága Gyuri
bácsi évtizedeken keresztül vezette a szikszói református gyülekezetet és
vett részt a város világi ügyeiben. Ádám István ,  Pista bácsi nemcsak
nemzedékeket oktatott kiválóan , indított útjára az életben, hanem Szikszó
első történeti kötetét is megalkotta.

 

Füzesséri József kiemelte :mától ezek az emléktáblák jelzik azt :
tevékenységük soha nem múlik  a feledés homályába. Aki erre a jár, mindig
tudni és látni fogja, Szikszón különleges és igaz emberek alkottak.  És a
jelenkori  Szikszón olyan emberek élnek akik tisztában vannak azzal  :  "
Mindenkire, minden lényre a világon rábíztak valamit vagy valakit. A világ a
mi örökségünk, mindenki felel valamiért.  És az emlékeink mi magunk 
vagyunk"