Másodfokon, jogerősen négy év börtönre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék kedden azt a Fejér megyei tanárnőt, aki 14. életévét be nem töltött tanítványával – a gyerek beleegyezésével – rendszeresen szexuális kapcsolatot létesített.
A törvényszék – az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva – a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés, szexuális kényszerítés kísérlete és gyermekpornográfia miatt ítélte el.
Megállapították, hogy a vádlott veszélyeztette a fiú erkölcsi és érzelmi fejlődését. A tanárnőt a szabadságvesztés mellett öt évre eltiltották a pedagógusi foglalkozástól.
Az általános iskolai tanárnő 2015 áprilisától augusztusáig szexuális viszonyt folytatott a sértettel.
Amikor a fiú a kapcsolatot meg akarta szakítani, a nő a róla készült pornográf felvétel nyilvánosságra hozatalával fenyegette, valamint fenyegető tartalmú üzenetekkel zaklatta egészen 2015 decemberéig, amikor a sértett segítséget kért.
Bezzeg a mi időnkben, mondogatják egyre többen – hiába szerettünk volna ilyen kalandokat. Mostanában meg egyre több ilyen szaftos történetet hallunk. Igaz, a legtöbb Amerikából jön. Ám a mai hazai fiatalok se panaszkodhatnak. Lám a mostani tanárnők – tisztelet a kivételnek – észreveszik amit észrevehetnek. Emlékszem kezdetben a nőideáljaim a szebbnél szebb tanárnők közül kerültek ki. Ezeket az ember egy életre megjegyzi. Talán a harmadik általánosban járhattam amikor Réti tanárnő tettszett nagyon. Lakatos Ildikó fizikatanárom talán az ötödikben babonázott meg annyira, hogy ebből a tantárgyból szárnyaltam. A kémiát Ivanics tanárnő oktatta, Ő érte az egész osztály rajongott. Kovács tanárnő magyart és nyelvtant tanított, s mindenki tudta ki a kedvese a tanári karból. Dzsindíszkán. Irigyeltük tőle.
Az első gimnáziumi osztályfőnököm Szikszai , Júlia volt. Éppen akkor ment a csodálatos Júlia című film a mozikban. Alacsony és tömör volt, de az osztályban mindannyiunknak bejött. A téli szünetben többünket behívott egy elbeszélgetésre. Nagyot csalódtunk, mindannyiunkat letolt. Azt viszont már mindenkit tudta, hogy a férfi tanárok közül nem is egy visszaélt a lányok rajongásával. Szóval mi fiúk nem is álmodhattunk ilyen megkülönböztetett figyelemről mint az itt említett fejér megyei diák.
Ezek után merő kíváncsiságból megnézném a tanárnőt – a katedrán. A fiú elbeszéléséből pedig egy sikeres pornófilm forgatókönyvet írhatnánk.