A csendes borsodi városban 2011 tavaszán saját otthonukban öltek meg egy idős házaspárt. U. Jánost és feleségét az egyik szomszéd találta meg vérbe fagyva, fejüket baltával vágták ketté. Szinte már a feledés homályába merült volna a tragédia, ám két napja a rendőrség lecsapott a házaspár lehetséges gyilkosaira. Információnk szerint egy most előkerülő DNS-minta miatt nyitották újra az ügyet.
– Legalább hat rendőrautó jött ki, majd elvitték őket. Utána még órákig helyszíneltek a házban. Úgy tudom, valamilyen DNS-minta került elő, így kerültek ők képbe – mondta lapunknak egy helybéli.
Mint megtudtuk, a háromból két embert elengedtek a rendőrök.
– Engem csak tanúként hallgattak ki. Arra voltak kíváncsiak, milyen embernek ismerem a másik férfit, akit bevittek, milyen a kapcsolatunk. Kétszer is kihallgattak, mindegyik alkalommal legalább 10-12 órát voltam bent. Biztos vagyok benne, hogy bele akarnak keverni ebbe az egész ügybe, holott én nem tettem semmit – mondta lapunknak az egyik kihallgatott férfi.
A történteknek hamar híre ment Szikszón, s szinte mindenki meglepődött, amikor kiderült, hogy kit gyanúsítanak a házaspár meggyilkolásával.
– Köztiszteletben álló személy, akit mindenki kedves, becsületes embernek ismert. Sokáig az egyik helyi hivatalban is dolgozott, mindenkivel nagyon segítőkész volt – mondta lapunknak a család egyik ismerőse.
Mivel a férfi lapzártánkig a rendőrségen volt, szerettünk volna beszélni a családjával, ám a felesége határozottan elzárkózott ettől, ügyvédjét azonban elértük.
– Védencemet valóban őrizetbe vették, ám tagadja, hogy bármi köze lenne a bűncselekményhez. Hazugságvizsgálatot is vállalt, ennek eredményét még várjuk – mondta Lichy József ügyvéd. Bár a szikszóiak nem akarják elhinni, hogy a férfi lenne a gyilkos, az biztos, hogy ismét rettegnek a lakók. Egyikük nemrégiben még a zárat is lecserélte az ajtaján.
Milliós nyomravezetői díj
Tavaly a rendőrség egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval rendelkezik a kettős gyilkossággal kapcsolatban.
A cikk kapcsán ma már azt is tudjuk, a gyanúsított egy köztiszteletben álló polgárőr volt. Aki folyamatosan gyakorolta is a társadalmi vállalását. Sőt még néhány fórumon maga is szóvá tette, hogy nem elég intenzíven nyomoznak a brutális elkövető kézre kerítésére. Ha mindez igaz akkor a kettős életet élő polgárőr, polgár kettős élete megzenésítésre érdemes. Könyv vagy film formájában. Hiszen mint belső ember maga is követhette a nyomozás folytatását. Szerencsére az ügy nem került be a döglött akták közé ám azt se hallgathatjuk el, hogy ismét egy apró véletlenen múlt a felderítés. Ezzel egy időben felmerül a nagy kérdés, amelyet a kollégáim közül még senki nem mert feltenni – vajon milyen kritériumok alapján jelentkezhet valaki polgárőrnek. Milyen alapon döntik el, hogy ki alkalmas erre a bizalmi társadalmi munkára. S az illető gyanúsított polgárőr társai nem vettek e észre semmi különöset a kettős életet élő embernél. Minden ilyen eset arra figyelmeztet, hogy az erkölcsi bizonyítványon és a rendőrségi környezettanulmányok mellett egy lélektani alkalmassági vizsgálatra is szükség lenne a jelentkezők körében.Írja ezt egy veterán polgárőr.