Állok a kórházi udvar sötétjében, biciklimre támaszkodok.
A frissen lehullott hó, mint egy óriási lepedő borítja be a parkot. Sok az
varjú: foltok a lepedőn. Egy hangos látogatói csoport zajára felröppennek
és megtisztul a lepedő, hófehéren takarja be a kórházat: eddigi életem 36
évének helyszínét.
60 év! Mi minden történt ennyi idő alatt? Szinte itt születtem. Akkor még
csak egy épületből állt az egykori laktanya város, amelyből kórház lett az
város szélén.
Az életemet és ikertestvérem életét Velkey Professzor mentette meg.
Emlékszem, negyedikben eltörtem a csuklómat, a főépület “SZTK”-jában láttak. Feltűnt, hogy Molnár főorvos volt a röntgen orvos és Molnár volt a
sebész főorvos neve is. A biztosító 200 forintot fizetett nekem: de boldog
voltam! A sérvemet Felházi Csöpi operálta, nem értettem, de nem mertem
megkérdezni a nevét.
Sokáig ezután nem volt közöm a kórházhoz, csak tudtam, hogy van egy nagy
intézmény a Katowice lakóteleppel, az ABC-vel szemben, a városi könyvtár
és a nővérszálló közelében. Mindenkit felkavaró hír volt a nővér
gyilkosság, a Labanc Anna ügy. A középiskola után nem vettek fel az
egyetemre, a kórházban kellett dolgoznom. Édesapám – évtizedekig körzeti
orvos Sajószentpéteren – vitt el a Szentpéteri kapui kórházba (mert mi csak
így hívtuk) és kérte meg az igazgatót, Molnár Györgyöt, aki éppen akkor
váltotta Szabó Istvánt, hogy dolgozhassak egy évet ott a kórházban.
Érdekes, ma már munkaerő hiányról beszélünk, akkor az 1800 Ft-os bérért is
több tíz ember pályázott. Nem kulcslyukon át ismertem meg a megyei kórház
világát, nyitott ajtókon és ablakokon keresztül. Mogorva, hatalmas
intézmény lett ekkorra már a kórház. Később tudtam meg, hogy akkor már 3000
ágyas volt és nagyon sok szakmával rendelkezett. Az az egy év, a régi nagy
öregek megismerésének ideje volt. Földvári Főorvos, Prónay Gábor, Tass
Gyula, Török Tanár Úr, Herczeg László, Csató Péter, mind, mind számomra
elérhetetlen magasságokban dolgozó emberek, tudósok voltak.
Én a kórház hátsó udvarában ismerkedtem az egészségüggyel. Földesiné
Sárika, Tasnádi „Professzor Úr”, aki a műtős munka rejtelmeire megtanított,
Vilma műtősnő, Jankovics Misi az elegáns sebész és sokan mások alakították
életemet. A nővérkék, fiatalok, kedvesek.
Sokszor visszajártam, megszerettem a kórházat, orvosként a baleseti
sebészet új főorvosa rémisztett meg, Bárány István volt a tanárom. A kórház
is fejlődött, “E“ szárnyat építettek a Sebészethez. A Belgyógyászatot
rekonstruálták és Megyei Vezető Kórház lett.
Az az örök rivalizálás az Erzsébet, a Vasgyári, valamint a Megyei Kórház
között……
Hatalmas méretű, de nem klinikai tudású volt az intézmény, minőségi
változás kellett. Láttam Katona Zoltán, Mészáros János és Sótonyi Gábor
erőfeszítéséit ennek érdekében. Velkey Professzor révén a GYEK a kórház
zászlós hajója lett. Egyetemi Oktató Kórház lettünk. Úgy éreztem, nekem is
részt kell venni ebben a munkában. Orvosigazgató lettem, megtanultam
mindent, amit lehetett és közben megismertem a kórháznak nemcsak a hátsó
udvarát, nemcsak a konyhát, a mosodát, a kórbonctant, a gazdasági nővérek
világát, hanem az egész intézményt.
Főigazgató lettem, jött az új világ, az informatika és a technológiai
váltás korszaka, Európai Unió, pályázati lehetőségek. Mondhatnánk, jókor
voltam jó helyen. Ez igaz, de ezt a lehetőséget ki is kellett tudni
használni és élni kellett vele. Mennyit kilincseltem, hányszor
megalázkodtam. Hatalmas terveket szőttünk. Ebben az időben már az
osztályvezetői garnitúra második, harmadik generációja cserélődött ki.
Megpróbáltunk együtt, velük egy 21. századi kórházat építeni! A
Csillagpont kórházat.
Csillagpont Kórház! Soha nem felejthető projekt.
Most itt állok előtte, ebben a hóval borította parkban. Modern épület
helikopter leszállóval, csőpostával, automatizált laborral, CT-kkel,
MR-ekkel, értő szakemberekkel, kollégákkal, barátaimmal.
Az ország második legnagyobb kórháza, megkerülhetetlen intézmény.
Természetesen mindig voltak ellenlábasok, a terveket meg nem értők,
kisstílűek, de hol nincsenek? A nővérek, szakdolgozók között mindig
barátokat és megértő segítőket találtam. Ismét a nővérszállóra és az
lakótelepre gondolok. Egészen másként néz ki most a lakótelep, megújult.
A nővérszálló üres, hányszor szöktem be oda az ablakon…
Modern, európai a Csillagpont Kórház, az enyém is. Rádióval, stranddal,
egészségmegőrző központtal, óvodával (ilyenek máshol nincsenek),
gyógyulásban reménykedő betegekkel, sok-sok baráttal.
Minden sikerének örülök. Bánt, ha bántják.
Késő van, bekapcsolom biciklim lámpáját, felülök rá, visszanézek.
Köszönök, de nem távozok, csak búcsúzom a 60 éves megyei kórháztól.
Barátaim! Vigyázzatok rá!
Dr. Csiba Gábor
