Sikeres évet zárt a megyei önkormányzat -hitelesség, szolgálat és csapatmunka

„Működési és pályázati szempontból sikeres évet zártunk”- vont mérleget   2018-ról Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke a csütörtökön a Megyeházán tartott hagyományos Évzáró Est keretében.

A tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárainak a kulturális műsorával vette kezdetét szép számú vendég jelenlétében a rendezvény.

„A mai alkalom mindannyiunk számára különleges lehet”- mondta felvezetőjében Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, arra utalva, hogy 2018 volt az önkormányzati ciklus utolsó teljes éve, jövőre jönnek a választások. Ezt követően részletesen szólt az általa felügyelt két szakmai területről, a megyei szénbányászat és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár ügyéről. Örömmel nyugtázta, hogy az európai országok közt is él a szén jövőjével kapcsolatos közös gondolkodás. A megyei önkormányzat is fontosnak tartja ezt, ezért vesz részt az Eurocoal szakmai szervezet munkájában, a bányászattal kapcsolatos rendezvényeken, mint például a bányásznapokon.  Fontos, hogy elkészült és bemutatták A hazai szénvagyon és hasznosítási lehetőségei című szakmai anyag.

Balról: Negrutz Ágoston, agrárminiszteri főtanácsadó, Török Dezső, Bánné dr. Gál Boglárka, dr. Kovács János, megyei főjegyző

„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár is sikeres évet zárt. Közel 60 települési értéktár és több mint 200 megyei érték tartozik jelenleg bizottságunk menedzselése alá” – tért át másik szakterületének a bemutatására Bánné dr. Gál Boglárka, aki ezek után tételesen számba vette az év fontosabb eseményeit. Az alkalmat megragadva megköszönte valamennyi közreműködő éves munkáját.   „Ahogy az elmúlt négy év tapasztalásait vizsgáltam, az jutott eszembe, hogy a jó szándékkal elvégzett és felelősséggel terhelt közösségi szolgálat sikerességének legfontosabb kritériuma nem más, mint a hitelesség – önmagunk felé, kollégáink felé és a közösség felé egyaránt. Ez pedig nem mindig egyszerű” – vont mérleget a ciklus tapasztalatairól.  Kiemelte a hitelesség és a szolgálat, a csapatmunka jelentőségét. Kitért a jövő évi választásokra is – azonban ez még a jövő, most az ünnepek következnek, a két hét kikapcsolódás családi körben.

Polgármesterek, társadalmi szervezetek, cégek vezetői – sokan vettek részt az évzárón

„Az lehet sikeres, aki tesz is valamit, mialatt a sikerre vár”- ezzel a Thomas Edison idézettel indította évértékelőjét Török Dezső, aki emlékeztetett rá, hogy sokat dolgoztak azért, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén sikeres évet zárhasson. A takarékos gazdálkodásnak köszönhetően az önkormányzat pénzügyi helyzetes stabil, a hivatal a megszokott színvonalon működött. Az országgyűlési választások lebonyolítása zavartalan volt és azért dolgoznak, hogy a jövő évi EU és önkormányzati választásokat is törvényesen és zökkenőmentesen bonyolítsák le megyénkben. Bemutatta a közgyűlés és szakbizottságainak a munkáját, kiemelve, hogy valamennyi ülés határozatképes volt. A hagyományokat folytatva az ünnepi közgyűléseket egy-egy települési önkormányzattal közösen tartották, ezzel is erősítve a megyei identitást. Ezt a célt szolgálta a megyenap is, amelynek idén Mezőkövesd adott otthont.  Megköszönte az érintett településeknek az együttműködést, s az alkalmat megragadva bejelentette, hogy jövőre újabb településeket vonnak be.

Nagy sikert aratott a kulturális műsor

A megyeházán mindenki azért dolgozik, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén kisded makkjából egészséges, óriás tölgy fejlődjön. Ennek egyik eszköze az uniós finanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) amely keretében 93 milliárd forint jutott megyénkben ebben a pénzügyi ciklusban. „A TOP minden rendelkezésre álló forintját szeretnénk felhasználni, eddig több mint 84 milliárd forint már szerződéssel lekötésre került. Ennek megvalósítása, koordinálása a most véget érő és a következő év legfontosabb feladata”- szólt a célokról is Török Dezső, aki ezt követően részletesen bemutatta az önkormányzat pályázatait, projektjeit. Ki kell emelni a 2,3 milliárd forintos megyei foglalkoztatási paktumot, amely iránt a munkaadók és munkavállalók részéről is jelentős az érdeklődés, időarányosan nagyon jól áll a teljesítés.

Alelnöki értékelő

Ezt követően a közgyűlés elnöke részletesen szólt a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatairól, amelyben a hagyományos együttműködési területeken túl nagy figyelmet szentelnek a gazdasági kapcsolatok kialakításának is. Kitért a Megyeháza épületének a felújítási munkálataira, a civil társadalom és nemzetiségi önkormányzatokkal ápolt kapcsolatokra, támogatásokra is. Összegzésként elmondta, majd a történészek dolga lesz egykoron megállapítani hogyan sáfárkodtak a rendelkezésre álló idővel és lehetőségekkel, de mindent elkövettek megyénk sikeréért, s megköszönte a hivatal dolgozóinak, a közgyűlés tagjainak a munkáját,  Arnótnak pedig a megye karácsonyfáját.

A közgyűlés elnöke prezentáció keretében mutatta be az elvégzett munkát

Zárásként levetítették a Vajtó Film Produkció által készített, megyénket bemutató videó klipet, amely a www.baz.hu honlapon, az elnöki köszöntő alatt érhető el.  Az estet követő fogadáson Csiger Lajos, a Fidesz-KDNP frakció vezetője mondott pohárköszöntőt. Megköszönte a vendégek részvételét, hogy valamennyien együtt dolgoznak Magyarország, megyénk fejlődéséért, amelyet jövőre folytatni kell.  Az év vége közeledtével pedig kellemes ünnepeket kívánt

Csiger Lajos (balról második) mondott pohárköszöntőt