
Szántó István
Related article
Miskolc város vezetése elhatárolódik a plakátrongálástól
Miskolc MJV Önkormányzata és a város vezetése elítél mindenfajta rongálást, agressziót, így a választási, politikai plakátok megrongálását is. Egyben...
Megalakult a Magyar Energiaital Szövetség
Tényeken alapuló tájékoztatás az energiaitalról és segítség nyújtás a felelősségteljes fogyasztói magatartásban – ezt a két fő célt tűzte zászlajára a frissen megalakult...
A régi villamosokról – a jobb kormányos miskolci buszokról – Kolozsváry István volt a vendégem
Kolozsváry István barátom évtizedekig volt a Miskolci Városi Közlekedési Vállalat műszaki igazgatója. Napi kapcsolatban álltunk, mert ugye ennél a cégnél a kifogyhatatlan témák...
Dudla József az ITC-ben – kedves fogadtatás -ez az a ház ahol semmi sem változik
Jól néz ki. Nem sokat változott. Akik még emlékeznek rá osztják a véleményem . Kedden délelőtt itt beszéltünk meg egy találkozót a volt...
A FIDESZ-KDNP FRAKCIÓ KÖZLEMÉNYE HOLDING-ÜGYBEN – nyitott a pódium a tévés vitára vagy a nyilvános kerekasztal beszélgetésre
A miskolci közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója reagált a Miskolc Holding ügyében pénteken tartott sajtótájékoztatóra, az ott elhangzottakra. A közleményüket változtatás nélkül közöljük. A...
Május 1-től alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá
Ahogyan a kormány azt már bejelentette, az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Az...
Magyar Sajtódíj a MUOSZ kitüntetettjei
A Magyar Sajtódíj a MÚOSZ három éve alapított szakmai díja a legmagasabb színvonalú újságírói teljesítményt nyújtó sajtómunkások és alkotóközösségek elismerésére. Az idei díjazottak:...
2024. január 1-jétől emelkedik a pedagógusok bére – havi félmilliónál kezdődik
A Kormány döntése szerint 2024. január 1-jével 32,2%-kal emelkedik a pedagógus átlagbér, a pályakezdő gyakornokok fizetése pedig a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben...
2023-tól betiltják a gumilövedékes önvédelmi fegyvereket Magyarországon – spájzolnunk kell
Három év múlva már nem lehet gumilövedékes fegyvereket kapni a fegyverboltokban Magyarországon (pontosabban a gumilövedék kilövésére alkalmas gáz-és riasztófegyvereket) – ez lesz az...
Gyűlik a pénz, s az anyag – csak lesz villanyrendőr
Mint ígértem időnként hírt adok a projekt állásáról – ma Daruka Tibor ( Startmetál Kft) elvitte az anyagot a Dutrade telepéről. Ezt Króo...
Kínai házgyár – Horthy Miklós városában – Kenderesről is exportálnak betonkalitkákat
A lenti hír mellbe vágó. Jómagam ugyanis firkászként ott voltam a miskolci házgyár alapkő-letételénél és megéltem a búcsúztatását is. Nehéz lenne elfelejteni mert...
Egyesületi elismerések
Az Országos Erdészeti Egyesület 154. Vándorgyűlését Egerben rendezték meg. Ennek részeként a hagyományos Ünnepi Közgyűlésen szakmai elismeréseket adtak át. Az...
Németh Miklós vendége voltunk – készül a könyv a miniszterelnökről – a süketnémák lebuktatták
Ismerős? Német Miklós Magyarország egykori miniszterelnöke.A jól sikerült képet Kerényi László készítette a közelmúltban a Balaton felvidéken ahol egy teljes délután kérdezgethettem miniszterelnök...
Kinevezték a kórházak új igazgatóit – a megbízatások januártól érvényesek
Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere intézményvezetői kinevezéseket adott át a hazai klinikai központok, a budapesti centrumkórházak és a megyei kórházak...
Meghívó a Görög Nemzetiségi Önkormányzat Táncházába
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2017. szeptember 16-án szombaton, 17 órától megtartandó ingyenes Táncházunkba, ahol görög zenére tánctanítással is kedveskedünk az érdeklődőknek ! ...
Darázsfészek irtót keresünk – Miskolcon is begubóztak – aki hallja adja át
Sürgősen keresünk Miskolcon egy olyan bátor, mi több vakmerő szakembert aki képes lenne egy családi ház padlására betelepült darázsraj elűzésére, felszámolására. Nem ez...
„Egyszerűen, jogszerűen” – Fontos tudnivalók utazás előtt
Az ügyész feladata döntően a büntetőeljáráshoz kapcsolódik, felügyeli a nyomozást, vádat emel. Az ügyészek azonban nemcsak bűnügyekkel foglalkoznak, hanem az élet más...

