2018 – az év fotói, s hírei – a  tiszavirágéletű főszerkesztő – egy hónapig bírta

Az idén is megjelentetjük 2018. legsikerültebb fotóit. S híreit.

A január azzal kezdődött, hogy a megyei napilap impresszumában új főszerkesztőként Balázsi Tibor nevét olvashattuk. Mivel ezt megelőzően hetek óta suttogták, hogy váltás készül a lap első számú bársonyszékében nagy meglepetésben nem volt részünk. A bennfentesek már régóta körmölték a halállistát, kinek kell távoznia. Szomorú vagyok, hogy ez a főszerkesztőség mindössze harminc napos volt. Igazi rekord, ilyenről még nem is hallottam. Az átkosban sem, amikor egyik napról a másikra bárkinek megrendülhetett az egészsége annyira, hogy önmaga kérte a felmentését. Itt még indoklás se történt. Mint régi ismerős aki nagyra becsülte a munkásságát őszinte sajnálattal vettem tudomásul, hogy a gratulációk csaknem egybeértek a visszavonulásával.