Tessék elképzelni a következő jelenetet – Donald hazatelefonál az ovális irodájából.
- Melánia drágám csomagolj, karácsonykor elugrunk Irakba. Erről egy szót se a barátnőidnek. Még a pilóták se tudják hová megyünk, majd csak felszálláskor árulom el nekik.
- Mit vegyek fel? – az én feleségem is ezt mondta volna.
- Mindenben jól nézel ki. Én pilótazubbonyban leszek. Csak megyünk és jövünk, visszafelé még Németországban is levizitelünk. Ott is haknizunk egyet. útba esik, jövet menet.
Ha minden igaz – nem hallgatóztam ez valahogyan így történhetett. A Fehér Ház oválisában születnek a legjobb ötletek.
S nem először. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy 1996. január 13. án Clinton, mint hivatalban lévő amerikai elnök ugyanilyen váratlansággal jelent meg a Taszári katonai bázison. Mónika nélkül. Hillary se volt vele.
Olyan titokban jött, hogy még az éppen járőröző pilóták is meglepődtek, amikor szembetalálták magukat a levegőben a One Force légierőddel. S ami különös, hogy minderről az akkori magyar miniszterelnök is csak akkor értesült, amikor már Clinton magyar földön volt. Volt is nagy rohangálás, a korabeli politikusok szerint perceken belül, kék lámpával villogó, szirénázó konvoj robogott, söpört le Taszárra.
Szóval Clinton is úgy állított be hozzánk mintha mondjuk Miamiba ment volna. Útlevél és vízum nélkül.
Az iraki elnök viszont már tökösebb fazon. Felhorkant, amikor megtudta, hogy Trump csak úgy, mint mennyből az angyal leszállt hozzájuk. Figyelmeztette, hogy ezzel megsérült Irak szuverenitása. Majd csak odarobogott, hogy lekezeljenek. Fogadni mernék, hogy Donald elfeledkezett elnézést kérni, hogy bejelentés nélkül lépett a független Irak területére. Esetleg annyit mondhatott, hogy most karácsony előtt annyi dolga volt ezekkel az engedetlen miniszterekkel, megfeledkezett a protokollról. Ám ha szerencsésen hazaér, lecseszi majd a hanyag kabinetfőnökét.
Különben átnéztem az iraki látogatás képeit. Az elnök csodásan feszít a légierő pufajkájában. A csinos Melánia sárgállott mellette. Alig győzték a szelfizést. Ha ott lehettem volna ki nem hagytam volna ezt a showt. Egy ilyen kép aranyat érhet, majd egyszer.
Néhányan pedig lefotózták a magyar légtérben átrepülő elnöki gépet. Felettünk is áthaladt. Kérdés, hogy átaludták e ezt a részt vagy kinéztek az ablakon. Különben valamikor hajdanán ha ilyen megesett akkor illett egy üdvözlő táviratot küldeni annak az állami vezetőnek aki felett átrepültek. Nem tudom, kaptunk e ilyet vagy még az iktatóban van.
Erről jut eszembe egy örökzöld Hofi poén, ami egy szigorúan titkos katonai bázison hangzott el. A telt idomairól nevezetes énekesnő szórakoztatta a már három hónapja karanténba zárt kopaszokat. Az alaposan kiéheztetett fiatalok közül kifakadt valamelyik újonc, beszólt: de megfogdosnám a művésznőt. Velősen fogalmazott.
Mint a hirtelen felpattanó őrmester, aki elkurjantotta – nóta állj! A művésznő torkára fagyott a dal.
Na, akkor ki az aki megfogdosná a művésznőt? – kiabálta az elöljáró altiszt.
A megdermedt közönség lehajtott fejjel hallgatott. Gondolkodóba estek. Hogy ez nem éppen neki jutott eszébe.
Utoljára kérdezem – üvöltötte – ki szeretné megfogdosni?
Már nagyon közel voltak ahhoz a pillanathoz, hogy többen is jelentkeznek a mutatványra. Ám az őrmester nem szerette volna, ha kielőzik, így csak annyit mondott – nóta indulj.
A szegény művésznő nagyon ijedten, egy oktávval, lejjebb de folytatta….
Ez volt a Magyar Néphadsereg.
