Elhunyt dr. Bakos -Tóth Mária – gyermek, szakpszichológus

Budapest, 2019. január 4., péntek (OS) – Életének 76. évében, 2018. december 31-én elhunyt dr. Bakos-Tóth Márta Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetettje, Mindszenty emlékérmes klinikai gyermek-szakpszichológus.

 

Bakos-Tóth Márta Budapesten született 1943. március 7-én. Az ELTE

Bölcsészettudományi Karán irodalom – pedagógiai szakos, majd

pszichológusi diplomát szerezett. Klinikai szakpszichológusi

képzésben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE) részesült.

1982-ben az Orvos továbbképző Intézet által hitelesített oklevéllel

klinikai gyermek-szakpszichológusnak nyilvánították. A SOTE II.

számú (Tűzoltó utcai) Gyermekgyógyászati Klinikáján négy évig

önkéntesként, 1979-től főállású pszichológusként, majd vezető

pszichológusként dolgozott. Kezdettől fogva a daganatos

betegségekben szenvedő gyermekek (serdülők, ifjak és családtagjaik)

pszicho-diagnosztikája, terápiája, illetve pszichológiai

rehabilitációja volt legfontosabb feladata. Komplex pszichológiai

gondozást igyekezett megvalósítani egy olyan szakterületen, ahol nem

álltak rendelkezésre régebbi, jól bevált módszerek.    1989-ben a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat által gondozottak számára Bakonyszücsön megszervezte a hazai első Rehabilitációs Üdülőt, amelyet a Veszprémi Főegyházmegye segítségével 1992-ben egész évben nyitott Rehabilitációs Otthonná alakítottak.

Dr. Bakos-Tóth Márta által vezetett bakonyszücsi gyermekonkológiai rehabilitációs központ kiemelt célja, hogy igazolja a közép és hosszabb távú pszichológiai gondozás szükségességét. A legsúlyosabb gyermekkori betegségek nem alkalomszerű, hanem életút-követéssel egybekötött, az egész családra kiterjedő pszichológiai,pszichoszociális rehabilitációt igényelnek.