Neki se volt záróvonal átlépési engedélye –  volt aki ezt hivatalosan kérelmezte  – a sztori máig is él

A lenti hírrel kapcsolatban eszembe jutott egy régmúltbéli móka.

Gyakran megesett, hogy megtréfáltuk a kollégáinkat. Miután a szürke Trabantommal Pest felé robogtunk a régi hármas úton két alkalommal is merő szükségből ráhajtottam a záróvonalra.  Talán úgy Gödöllő tájékán.Hogy kilássak az előttem totyogótól. Drága barátom akivel csaknem negyven évet együtt dolgoztunk szememre vetette a sorozatos szabálytalanságot. A mellettem ülő szerkesztő, hátrafordulva, halkan megnyugtatta, Pistának záróvonal átlépési engedélye van.

Ki a franc gondolta gondolta volna, hogy ezt csont nélkül beveszi. Csak később tudtam meg, hogy barátom, rám való hivatkozással egy szabályos kérelmet nyújtott be a városi kapitányság közlekedési osztályvezetőjének. Meg is indokolta. Hogy neki is havonta több ezer kilométert kell vezetnie és ő is megérdemelne egy ilyen hatósági engedélyt. Emlékezetem szerint az illető osztályvezető vette a lapot. Visszaírt, hogy a kérelmező  természetesen megkaphatja. csak a menetlevelén minden alkalommal pontosan fel kell tüntetnie az általa átlépésre kiszemelt záróvonal koordinátáit. Innentől megakadt az ügyintézés, ám hosszú éveken át minden közös utazáskor elmeséltük, tovább örökítettük ezt a sztorit. Sőt még a kapitányságon is ismertté vált a történet, emlegették is, hogy Miskolcon csak egyszer volt záróvonal átlépési engedély…..

Szerencsen, a Gyár útról kanyarodott a Nyár útra egy személygépkocsi 2019. január 28-án 15 óra 40 perckor, amelynek során a sofőr figyelmen kívül hagyta a jól láthatóan felfestett záróvonalat. A manővert rögzítette a közelben szolgálatot teljesítő rendőrautó fedélzeti kamerája. A szabálysértésen tetten ért sofőrt előállították a Szerencsi Rendőrkapitányságra.

A hatóság – a még aznap meghozott – elsőfokú határozatában, a 25 éves sofőrt két hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

… hogy mindenki hazaérjen!