Mészáros Lőrincék megszerezték a Club Aligát, az egykori pártüdülőt

A lenti hír igaz.

Számomra teljesen közömbös, hogy végül is ki menti meg a magyar tenger legértékesebb üdülőkomplexumát. Aki nem tudná, nem is olyan régen a Kádártól Castróig című könyvemben amelynek immár a harmadik kiadása készül megírtam a hajdani pártüdülő fénykorát és hányattatását. A rendszerváltás után érdekes dolgok zajlottak le a tulajdonosváltások sorában míg végül egy izraeli gyémántkereskedő cég megkaparintotta. Nem nagyon törték magukat a felújítással, nem tudtam meggyőzni őket, hogy a hely puszta történelmi szelleme óriási turisztikai vonzerő lehetne. A világtörténelem csaknem valamennyi nevezetes politikusa és a hazai rezsimek fontos emberei itt hagyták lábaik nyomát. Aki már olvasta az erről szóló könyvemet, tudhatja, szinte gyerekként , dolgozóként sokat voltam az üdülőben. Így aztán ha tanácsolhatom, érdemes lenne a komplexumban egy múzeumot és egy panoptikumot is kialakítani. A múlt század meghatározó hazai és nemzetközi politikusai egymásnak adták a kilincset az üdülőben. Lehet, hogy  a kelleténél többet is tudok  erről az időszakról mivel a személyes élményeimen túl heteket bóklásztam arra, hogy megleljem a korabeli tanúkat. Sikerült is. Sőt ereklyéket is gyűjtöttem az elhagyatott szellemvárosban. Tessék ebbe a könyvbe belelapozni!

Castrotól Kádárig –  – karácsonyra jelent meg -a kis magyar valóság alulnézetből
Az a kedves fiatalember Kádár János oldalán balról Horváth Jenő az Aliga II. üdülővezetője aki sokat elárult az ottani elit skanzen világáról. Köszönet neki a fotókért és a visszaemlékezésért.

Lezárult a tranzakció, amellyel a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Appeninn Vagyonkezelő Nyrt. leányvállalatáé lett a Club Aliga – írja csütörtöki közleményében a cég. Appeninn BLT Kft. egész pontosan a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. 74,99 százalékos üzletrészét vette meg, ezé a cégé a 37 hektáros egykori pártüdülő és annak 167 férőhelyes kikötője, valamint egy a Magyar Állam tulajdonában lévő, 10 hektáros ingatlanrész vagyonkezelési joga.

Ez a címkép – ezen látható az az épület ahol Fidelt és csapatát szállásolták el. A teraszon állt a nevezetes pingpongasztal.

MINDEZÉRT MÉSZÁROS CÉGE 14,1 MILLIÓ EURÓT, VAGYIS TÖBB MINT 4,4 MILLIÁRD FORINTOT FIZETETT.

Azt már tavaly nyáron tudni lehetett, hogy az Appeninn megveszi a Club Aligát, amely 2007-es privatizációja után került az izraeli PRO-MOT tulajdonába. Az Appeninn az üdülő üzemeltetését várhatóan a szintén a Mészáros-cégbirodalom részét képező Hunguest Hotelre és a Balatontouristra bízza.

Mészáros Lőrincék megszerezték a Club Aligát, az egykori pártüdülőt
Ez én lennék annak idején az Aliga egyen lévő szobám teraszán.

Mészáros Lőrinc már eddig is nagyon komoly szereplő volt a Balatonon, a Balatontouriston keresztül például számos kemping tartozik hozzá a tó körül. A tó másik végén, Keszthelyen különösen koncentrált a NER-jelenlét, egymást érik a város parti sétányán a Mészáros Lőrinchez, Tiborcz Istvánhoz és üzlettársaikhoz köthető szállodák.

Ki ad érte többet - egy millió
Kádár János privát sakkja. Eladnám!