A nagy szóvivő generáció –  akik az információval cipekednek  – Tóth Zoli küldte

 

A Rádió Bézs adásában immáron négy éve megy az „Egy kávé Micivel” című beszélgetős műsor. Ez idő alatt Szabó Gabi szerkesztő-riporternek a 300 műsorban félezer vendége volt. Micike tavaly ősszel gondolt egy merészet: a 15. jubileumi Szóvivő Bálra készít egy könyvet a nagy szóvivő generáció tagjaival.

Bár sokan igyekeztek lebeszélni e tervéről, az interjúsorozat a 11 szóvivővel – Borbély Zoltántól Garamvölgyi Lászlón és Sipos Jenőn át Sógor Zsoltig – elkészült, s a bál résztvevői már ki is olvashatták. A könyvről kedden, a Groupama Arénában rendeztek sajtótájékoztatót, amelyen a könyv írója mellett hét szóvivő mesélt röviden a nagy szóvivői generáció tagjai közül. A szavak bajnokai egyfajta élő panoptikumként szóltak munkájukról, életük alakulásáról. A legfiatalabb, Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője úgy fogalmazott: „Meghajlok mindannyiuk előtt, akiknek arca „beégett” a nézők, olvasók, hallgatók agyába a médiák révén.

Értéket adtak mértékkel, profi teljesítményükkel mindazok, akik e könyvben megjelentek – fogalmazott Fodor János, a Rádió Bézs alapító főszerkesztője. S hogy miért éppen a szóvivők kerültek ily módon reflektorfénybe? Erről a könyv szerzője mondotta: mert méltatlanul keveset tudunk róluk, csak a szakmai munkájuk alapján ismerjük őket! Kiemelte: diszlexiás újságíróként nagyon büszke e könyv megírására, amely számára felér a Mount Everest meghódításával. A megmászhatatlan, amiről azt gondoltam, a közelébe sem jutok. Köszönöm, hogy ebben „útitársaim” lettek a főhőseim, a Szóvivők. Akik úttörők voltak egy teljesen új területen, új feladattal, minden előzmény és jegyzet nélkül.

Forgassák, olvassák ezt az érdekfeszítő könyvet olyan szeretettel, mint ahogy azt Micike írta! A könyv boltokban nem kapható, de megrendelhető asajtogabiszabo@gmail.com e-mail címen.

És a teljesség kedvéért akikről szól ez a mű: Borbély Zoltán /Legfőbb Ügyészség, MLSZ/, Dobson Tibor /Tűzoltóság, Katasztrófavédelem/, Garamvölgyi László /ORFK/, Győrfi Pál /Országos Mentőszolgálat/, Hanga Zoltán /Fővárosi Állat- és Növénykert/, Hardy Mihály /Tesco, Budapest Airport/, Kathi Attila /Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság/, Kavalecz Imre /MÁV, MÁVINFORM/, Orodán Sándor /Határőrség, Belügyminisztérium/, Sipos Jenő /VPOP, MLSZ/ és Sógor Zsolt /BRFK/.