Elgondolkodott e már azon, hogy mit csinálna, ha egy szökött rab pisztolyt tartana a fejéhez, ki akarná kergetni a kocsijából vagy kényszerítené egy fuvarra. Ellenállna, hősködne, vagy zokszó nélkül teljesítené a támadó követelését. Megmondom az őszintét, nem tudom, mit tennék. Nem vagyok vakmerő, valószínű, hogy érdemesebbnek tartanám az együttműködést. Egy halántékhoz szegezett revolver csodákra képes, az én koromban meg már lemondanék a szembeszállásról. Olyan lesz, ami lesz alapon szófogadó lennék, de az első lehetőségnél elszabotálnám a bűnöző kérését. Még talán trükköznék is, mert a volán forgatásával, némi bravúrral segíthetnék az üldözőknek.
Mindez arról jutott eszembe, hogy azt a sofőrt, aki szembeszállt szökésben lévő fegyveres rabbal, s bevállalta a közelharcot a rendőrség még egy alázatos köszönetre se méltatta. Sőt, elítélte a tettét, figyelmeztetve mindenkit, hogy hasonló helyzetben semmi szükség nincs a civilek ilyen fajta közreműködésére. Bizonyára valami szakmai irigység vagy józan előrelátás miatt született meg ez a döntés. Miközben az őrt, aki ügyesen egy töltetlen pisztolyt engedett át a rabnak kitüntették. Már csak ezért is megérdemelte. Azt viszont ki magyarázná el, a szökevényt üldöző rendőrök, miért nem tudták, hogy csak egy tár nélküli pisztolya van a rabnak. A börtönőr miért nem nyugtatta meg a rendőröket, hogy nincs szükség szitává lőni elfutott rabot. Sejtem, tudom, hogy ilyen esetekben törvényszerű a spontán akció, mindenki improvizál és a felkészületlenség kommunikációs zavarokat okozhat. Ennek ellenére azt az autóst, aki puszta kézzel szállt szembe a fegyveres rabbal megsimogattam volna a buksiját. Elmondtam volna, hogy a bátorságával, meggondolatlanságával sokat kockáztatott, nemcsak önmaga életét, de megérdemel egy elismerést, egy barackot, a fejére.
Különben ha már itt tartunk, elmesélem, hogy néhány esztendővel ezelőtt sorozatbetörés volt az utcánkban. Ha jól emlékszem Horváth József egy fiatal kigyúrt fiatalember nyomozott a rabló után a miskolci kapitányságon. Megnézte a biztonsági kameráink képeit és név szerint felismerte azt a fiatalembert, aki hozzánk is bepróbálkozott. Jól megjegyeztem a fizimiskáját, így amikor jó pár nappal később ismét feltűnt az utcánkban magam is a nevén üdvözöltem, megkérdeztem segíthetek e valamiben. Látom, nem ismerős a környéken. Hozzátettem, hogy egy hozzá hasonló ember képét rögzítették a kamerák és a rendőrök szeretnék vele tisztázni mit keresett itt. Szóval tartottam, rábeszéltem, várja meg a rendőröket és magyarázza el nekik, hogy itt csak valami félreértés lehet. Cirka 20 perc múlva – mintha ma lett volna beült a fehér edzőruhájában, a meseautóba és elvitték a fogdába. Oda ahová engem is bezsuppoltak 2017. novemberének estéjén. Sose gondoltam volna , hogy egyszer lesz még majd egy közös emlékünk.
Egyébként ezért a partizánakciómért nem fegyelmeztek meg a rendőrök, nem mondták, hogy hülyeséget csináltam. Sőt még azt se mondták, hogy köszönöm a segítséget. Úgy jártam, mint a pesti autós, aki amatőrként beugrott az elfogásba.
