A Belügyminisztérium közleménye – a rendőrök nem hibáztak, szakszerűen jártak el
    Budapest, 2019. február 27., szerda (OS)
 - Malőr – a Népszavánál

A nepszava.hu cáfolja a nepszava.hu-t és a Népszavát.
 A nepszava.hu portál és a Népszava című napilap Sz. Károly
 2019.
február 15-én történt elfogásával kapcsolatban 2019.
 február 27-én
közzétett írásaira reagálva a Belügyminisztérium az 
alábbiakat
tartja szükségesnek leszögezni:
 A Belügyminisztérium nem magyarázkodott, pláne nem
 magyarázkodott
ellentmondásosan a cikkek szerzőjének. A tárca az újságíró
kérdéseire közérthető, a tényeknek mindenben megfelelő
 választ adott.
 A tények:
 A Terrorelhárítási Központ I. készültségi fokozatban 
várakozó
műveleti egysége már a Fővárosi Törvényszékről a biztonsági
felügyelőtől megszerzett lőfegyverrel, gépjárművel menekülő
 férfi
tartózkodási helyének felkutatásába bekapcsolódott. Ekkor
 még nem
volt ismert Sz. Károly menekülési útvonala, ezért a műveleti egység
kereső tevékenységet végzett. A követő/üldöző konvojhoz
értelemszerűen akkor kapcsolódhatott a TEK műveleti egysége,
 amikor
ismertté vált a meneküléshez használt Nissan-X Trail
 gyártmányú
gépjármű haladási útvonala.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a TEK munkatársai az
 üldözés/követés befejező fázisában együtt mozogtak, ebből
 következően együtt érkeztek a XV. kerületi helyszínre.
 A népszava.hu-n közreadott videofelvétel alapján egyértelmű, hogy a TEK műveleti egysége akkor ér a XV. kerületi helyszínre, amikor Sz. Károly még csak dulakodik egy másik gépjármű vezetőjével. A történteket ismertető sajtótájékoztatón közreadott helyszíni felvételek egy részét a TEK munkatársai készítették - akik a cikkek szerzője szerint akkor ott sem voltak… Miközben maga Sz. Károly sem tudta előre, hogy a történteknek a XV. kerületben lesz vége, a Népszava állításaival ellentétben kétségbe vonhatatlan tény, hogy a TEK műveleti és Taktikai Medicina egységei a BRFK munkatársaival egy időben ott voltak a XV. kerületi helyszínen.
A Belügyminisztérium közleménye (3. rész) Budapest, 2019. 
február 27., szerda (OS) -
 A http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-h
ireink/bunugyek/elismeres-0 linken közzétett hangfelvétel 23.
 másodpercénél tisztán hallható, hogy a Budapesti
 Rendőr-főkapitányság munkatársai még a követés/üldözés
 időszakában előre engedik a TEK gépjárműveit.
 A police.hu-n szintén 2019. február 18-án 12 óra 12
 perctől hozzáférhető közlemény rögzíti, hogy 
"…Sz. Károlyt több lövés találta el, sérülései ellátását a
 Terrorelhárítási Központ Taktikai Medicina egysége kezdte 
el…". A közrend, a közbiztonság nem játék. Az annak
 helyzetéről, állapotáról tudósító újságírók felelőssége 
sem. A Népszava és a nepszava.hu vonatkozó cikkeivel az
 objektív tájékoztatásba vetett bizalmat játszotta el.

A fegyveres rab elfogásában kiemelkedő és szakszerű teljesítményt nyújtó rendőröket jutalmazták Budapesten.

Dr. Balogh János r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány megbízásából dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes elismerésben részesítette azokat a rendőröket, akik kiemelkedő és szakszerű teljesítményt nyújtottak a 35 éves Sz. Károly elítélt elfogásában.

Az elismerések átadását megelőzően dr. Terdik Tamás r. ezredes, Budapest rendőrfőkapitánya hangsúlyozta: a Tevékenység-irányítási Központ gyors helyzetfelismerése, az információk gyors átadása, a körözvények szakszerű, pontos, hiteles ismertetése és a kollégák higgadt üldözési magatartása járult hozzá, hogy sem az állampolgárok, sem a rendőrök nem sérültek meg az üldözés során, kizárólag a menekülő elkövető. A bejelentéstől számítva a szökött rabot 35 percen belül elfogtuk. Ezalatt a 35 perc alatt legalább nyolcféle bűncselekményt megvalósított, némelyiket többrendbeli módon. Köszönet illeti az üldözésben részt vevő kollégáimat, a Tevékenység-irányítási Központ dolgozóit, a társszerveket és minden egyes közreműködőt, akik az elfogásban részt vettek, mert ez a közös munka eredményezhette azt, hogy egy ilyen veszélyes bűnözőt 35 percen belül elfogtuk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2019. február 15-én 11 óra 40 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Fővárosi Törvényszék Budapest V., Markó utcai épületében a 35 éves Sz. Károly ítélethirdetés után megütötte a biztonsági felügyelőt, akinek elvette fegyverét. A lábbilincsben lévő fegyveres magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett. Sz. Károly a Budapest V., Stollár Béla és Bihari János utca kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail típusú autót, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel kényszerítette arra, hogy menekülésében segítse.

A bejelentést követően a BRFK elrendelte a főváros rendőri zárását és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a Budapest XIV., Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra. A fegyveres férfi a túszával együtt a Hungária körúton haladt a Stadion felé, majd a Besnyői utcánál jobbra kanyarodott a Stefánia út irányába. Ezután a Thököly út felé menekült; a férfi végig fegyvert szorított a sofőr fejéhez. A Nissan a Thököly úton haladt a Bosnyák tér irányába, majd tovább a Csömöri úton és a Nyírpalota úton a rendőri zárás eredményeként feltorlódott forgalom miatt az autó megállt. Sz. Károly kiszállt és a XV. kerületi Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződése felé futott. Közben megkísérelt megszerezni egy másik gépkocsit. A rendőrök a kereszteződésben érték utol a gyalogosan menekülőt. A közrendvédelmi főosztály munkatársainak felszólítására, majd figyelmeztető lövéseire a fegyveres férfi nem állt meg, a rendőrök több célzott lövést adtak le rá. Sz. Károlyt több lövés találta el, sérülései ellátását a Terrorelhárítási Központ Taktikai Medicina egysége kezdte el, majd átadták a mentőszolgálatnak, akik kórházba vitték.

 

 

 

Elismerésben részesültek:

Wieszt Ferenc r. alezredes, a BRFK Közrendvédelmi Főosztály helyettes vezetője

Papi Gergely r. alezredes, a BRFK Metrórendőrségi Osztály vezetője

Harrer Gábor r. őrnagy, a BRFK Központi Gépkocsizó és Járőrszolgálati Osztály szolgálatirányítója

Czégeni István r. főtörzszászlós, a BRFK Központi Gépkocsizó és Járőrszolgálati Osztály csoportvezetője

Kovács Péter r. őrmester BRFK Központi Gépkocsizó és Járőrszolgálati Osztály járőre

Reith Tamás r. törzszászlós, Közrendvédelmi Főosztály őrsparancsnoka

Lőrinczi Ede r. hadnagy, a BRFK XV. kerületi Rendőrkapitányság közlekedési előadója

Petró György r. főtörzsőrmester, a BRFK XV. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

Fejes István r. főtörzszászlós, a BRFK BSZ Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozója,

Vincze Petra r. őrnagy, a BRFK Tevékenység-irányítási Központ ügyeletvezetője

Szegedi Csaba r. őrnagy, a BRFK Tevékenység-irányítási Központ régió parancsnoka

Horti Nagy Barnabás r. főtörzszászlós, a BRFK Tevékenység-irányítási Központ központi irányítója

Rendl Márton, a Fővárosi Törvényszék biztonsági őre