Letartóztatásban a két nőt Tiszaújvárosban megtámadó egyiptomi férfi

A mai napon egy hónapra rendelte el a Tiszaújvárosi Járásbíróság nyomozási bírája annak az egyiptomi állampolgárságú férfinak a letartóztatását, aki Tiszaújvárosban néhány nappal ezelőtt megtámadott egy kerékpárral közlekedő nőt, mivel azonban a kézitáskáját nem tudta elvenni, ezért a kerékpár kosarában lévő francia krémest vette magához; pár nappal később pedig szintén Tiszaújvárosban egy állapotos nő nemi szervét simította végig ruhán keresztül.
A gyanúsítottal szemben rablás bűntettének és szeméremsértés vétségének elkövetése miatt indult eljárás, melyek miatt bűnösségének megállapítása esetén halmazati büntetésként 2 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.
A bíróság a letartóztatás elrendelésekor arra volt figyelemmel, hogy a gyanúsított csak munkavállalás céljából tartózkodik Magyarországon, egy Európai Unión kívüli ország állampolgára, ezért tartani lehet attól, hogy a hatóság elől megszökne, elrejtőzne, jelenléte az eljárásban nem lenne biztosítható. A bíróság újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények elkövetésének megelőzésére is tekintettel volt a döntéshozatal során, mivel a gyanúsított három napon belül kettő, köztük kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt követett el.
A bíróság ezen indokok alapján enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, így a gyanúsított letartóztatását rendelte el 2019. április 1-ig, amelyet büntetés-végrehajtási intézetben kell foganatosítani.
A végzés jogerős.