Újra meghirdette a Cseh Károly Emlékversenyt Szikszó önkormányzata. Az
április 29-én megrendezett versenyen , amelyet az Inkubátor Házban tartottak
a szikszói Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola diákjai
vettek részt.
Az idei verseny már a hatodik a sorban , amelyet a Cseh Károly költő,
műfordító tiszteletére szerveznek, aki bár Borsodgeszten született, és
utolsó évtizedeit Mezőkövesden töltötte, mégis ezer szállal kötődik
Abaújhoz. Füzesséri József Szikszó polgármestere arról beszélt, számtalan
személyes élmény köti a költőhöz, akivel egy időszakban együtt is dolgozott.
Úgy véli a vers szeretete az emberek életét jobbá tudja tenni. Ezért is
büszkeség Szikszó számára, hogy a helyi iskolások évről évre részt vesznek
ezen a rendezvényen, ezzel is fejet hajtva Cseh Károly öröksége előtt. Külön
köszönetét fejezte ki a partnerségért a Szent Márton Katolikus Gimnázium és
Általános Iskola vezetésének és a felkészítő tanároknak.
A zsüri elnökének újra Ötvös Éva színművészt, előadóművészt kérték fel. A
zsűrizésben részt vett Cseh Károly özvegye, Csehné Bódi Etelka és Szikszó
alpolgármestere, Takács Lászlóné valamint Érsekcsanádi István nyugalmazott
középiskolai magyar tanár.
A diákokat két kategóriában jutalmazták. Az első kategóriában a 7-8
osztályosok versenyeztek, míg a második kategóriában a gimnazisták mérték
össze tehetségüket.
A díjazottak a következőek :
I. kategória:
1. Zsolnai Luca
2. Tóth Panna
3. Kulcsár Dominik
Külön díjas : Sallai Eszter
II. kategória:
1. Tóth Zsombor
2. Kádas Dorottya
3. Lengyel Dorina
Különdíjas : Gunya Réka
Budapest, 2019. december 31., kedd (OS) Itthon minden negyedik ember depressziós, százezer szkizofrén, sok az öngyilkosság. Szerepe van a szemléletnek,...
A Semmelweis nap alkalmából Schmehl János vezérőrnagy a büntetésvégrehajtás országos parancsnok helyettese tüntette ki dr. Csiba Gábort a megyei kórház volt főigazgatóját, aki...
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal község külterületén kilőtt vaddisznóból mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az...
Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata az Aradi vértanuk, és Batthyány Lajos tiszteletére megemlékezést tart. Az ünnepi eseményen részt vesz Greutter...
Tudtam, hogy elérkezik az a pillanat, amikor le kell írnom, hogy elhunyt klubunk megálmodója, egyik alapítója, létrehozója, Dr. Fodor László, a Barátság Klub...
A 2010-es választást követően az Észak stratégiai vezetése úgy döntött, hogy a következő időszak nagyobb nyilvánosságának a megteremtésére meghívjuk a régió újonnan megválasztott...
A megyei bűnmegelőzés irányába elhivatott szervezetek delegált tagjai vettek részt eszköztár bővítő programon, melyet Szabó Péter a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács titkára szervezett...
Brüsszelből jelentette Pap Gyula kollégánk. Az Európa Parlament, magyar néppárti frakciójának meghívására éppen a legizgalmasabb, eseménydús napokban lehetett az unió központjában. Figyelemre méltó...
Ahogy elnézem egyre fontosabb a Lévy József utcai negyven kilométeres sebesség korlátozás betartása. Bár lefelé az utolsó szakaszon hiányzik a tábla, de annak...
Pályázati felhívást tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága a Terület-, és Településfejlesztési Operatív Program keretében, “Kulturális...
Befejezéséhez közeledik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székházának felújítása. Így a kamara munkaszervezete a következő hetekben visszaköltözik a Szentpáli...
Drága jó uram, már azt hittem, Bástya elvtársat le se tojják. De, nem , mégse.Azelőtt kaptam jó néhány fenyegető névtelen levelet, mostanában viszont...
A mobiltelefonok előállításához ritka nyersanyagokat használnak, a gyártás, a szállítás és a használat pedig jelentős károsanyag-kibocsátással és hulladékkal jár. Éppen ezért aggasztó, hogy...
A héten, Bekecs községben pályázatból megújult, I. és II. világháborús áldozatokra kegyelettel emlékező szobrot és emlékfalat adnak át, 2017. szeptember 09.-én, 10. órakor...
Számomra nagyon kedves volt a péntek délután. Mezőcsáton a kultúrházban találkozhattam a helyi Olvasókkal. Mivel számomra a város a világ közepe – onnan...
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai értesítették a Magyar Honvédség légi kutató-mentő központját, július 5-én vasárnap, a kora délutáni órákban, mert Vértesszőlős térségében, egy...
Megvallom kedvelem, gyüjtöm a hatástalanított fegyvereket. Tisztában vagyok az éles önvédelmi pisztolyok tartási szokásaival. Betéve tudom a rendeletet, ami kellőképen szígorú és elegendő...
Most szombaton nem működött a bankkártya terminál a miskolci Búza téri uniócoop árucsarnokában. Igaz nagy betűkkel kiírták a bejárati ajtóra, ami persze éppen...