Nemzetiségi gasztrofesztivál Szikszón  – Ruszin pincenapot rendeztek

Nemzetiségi  gasztrofesztivált – Ruszin pince napot  rendezett  az elmúlt

hétvégén a szikszói pincesoron a szikszói  ruszin kisebbségi önkormányzat.

A közösségépítő  rendezvényen- amely a Szikszó30 programsorozat része volt- Szikszó polgármestere Füzesséri József bejelentette :  22 milliós

beruházással, parkoló építéssel segíti az önkormányzat a szikszói görög

katolikus közösséget . A polgármesteri alapjából pedig  1 millió forinttal támogatja a templom belső fejlesztését.

2017 szeptemberében  avatták  fel Szikszón a  görög katolikus egyházközösség  Legszebb Istenszülő Születése Templomát,  amelynek  alapkövét még 13 évvel  ezelőtt rakták le. Az adományokból , püspökségi, kormányzati és önkormányzati támogatásból létrejött épület 180  millió forintból készült .A szenteléskor Moldván Tibor a görög katolikus egyházközösség paróchusa , a csodák  templomáról beszélt, hiszen a görög katolikus közösség kitartásának, hitének , a támogatók segíteni akarásának köszönhetően épült meg a templom.

Füzesséri József Szikszó polgármestere a nemzetiségi gasztrofesztiválon

arról is beszélt: mennyire fontos egy város életében az, hogy olyan

összetartó közösségek működjenek , mint Szikszón a ruszin kisebbségi

önkormányzat és a görög katolikus egyházközösség. Az önkormányzat a

kezdetektől segítségére volt a közösségnek a templom építésben és a tovább haladásukat ma is fontos szempontnak tartja.  Ezért is tervezte be az önkormányzat a fejlesztési beruházások közé a templom szomszédságában , a Temesvári utca felőli parkoló megépítését, amely nyár végére elkészül majd.