Áthajtott a tiloson és jött a vonat

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy sofőrrel szemben folytatott, aki a tilos jelzés ellenére áthajtott egy vasúti átjárón, megrongálva ezzel mindkét oldalon a sorompókat.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 66 éves emődi lakossal szemben.

A gyanúsított 2019. március 20-án 8 óra körül áthajtott a tilos jelzést mutató emődi vasúti átjárón. A férfi autójával megrongálta mindkét oldalon a sorompókat, majd megállt az út szélén, amikor egy vonatszerelvény pont elrobogott a jármű mellett. A sofőr ezt követően elhagyta a helyszínt.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.