Ez a korkép szinte minden esztendőben a szemem elé kerül. Brezsnyev elvtárs vadászik, de mintha Hruscsov is ott lenne a buliban. Vagy csak ezek az elvtársak olyan csereszabatosan hajaznak egymásra.
Szépen terített asztal, teli minden jóval ami szem szájnak ingere. Jómagam soha nem vadásztam bár gyakran hívogattak. Hajtónak se szívesen mentem volna, ez a sport számomra nem létezik. Bár ha elfogadtam volna egy ilyen vadásztársasági tagságot biztosan többre viszem. Mindannyian tudjuk, ezek olyan zárt körök, amelyben akárkit nem fogadnak be. Aki viszont már bent van az olyan mintha valamilyen szabad kőműves páholyba került volna. Összetartás, mindenki, mindenkiért. Egy ilyen közösségben sok minden eldől a terített asztalnál. Kinyújtanak néhány szarvast, őzt és vaddisznót majd a toron eldől, kiből mi lesz. Minden társaságnak van egy elnöke, egy keresztapukája akinek a szava a döntő. Ő mondja ki az áment minden kérdésben. A fotón a pártfőtitkár pulóvere olyan ismerős. Azokban az átkos esztendőkben ilyet árultak a kapualji kötödések. A kalap az olyan nemzetközi, de a legmeglepőbb a colt. Először vadásztőrnek néztem, de kinagyítva jól látható , egy igazi cowboypisztoly. Rögtön eszembe is jutott, hogy nekem is volt egy ilyenem. Úgy az ötvenes évek végén, drága Édesapám öccse Miklós, Micu küldött nekem egy zsebrádiót és egy ilyen coltot. Ő 1956 októberében szerelt le és meg se állt Svédországig, ahol a már várta Őt a nővére, Elizabeth.
Ez a csupa króm pisztoly olyan indián kötéses bőrtokban volt. Azonnal a derekamra szíjaztam és egy vasárnap délelőtt a kihalt miskolci főutcán ebben a szerelésben mentem át a közelben lakó nénikémhez. Persze ha már van egy ilyenem akkor nem árt időnként egy sorozatot is elengedni. Bizonyára mindenki emlékszik arra, hogy ezekhez egy papírtekercsre fűzött patron járt. Mint a lyukszalagon a lyukak, tele voltak olyan nagyot szóló gyufamérges kapszulákkal. Nem sokkal , úgy három évvel lehetünk túl a forradalmon amikor én alig nyolc évesen erre vetemedtem. Mire a Széchenyi út 50 szám alól elértem a 81-ig már két rendőr gusztálta az ajándékomat.Kaptak tőlem egy tekercset , amit aztán már ők is elpufogtattak. Nagyon tetszett nekik a játékom, s miután meggyőződtek róla, hogy ez a szerszám a társadalomra és a világbékére egyáltalán nem veszélyes szép napot kívánva magamra hagytak.
Emlékezetem szerint ezt a játékomat sokáig őrizgettem. S minden kiránduláson ugyanígy csatoltam a derekamra mint Brezsnyev a békeharcos, aki megmondta, ha az imperialisták támadnak itt kő kövön nem marad. Mert számunkra első a világbéke. S milyen igaza volt.
