Összesen 842 hatósági ellenőrzést folytattak le Budapest Főváros
Kormányhivatala szakemberei a Sziget 2019 fesztivál ideje alatt. Az
idén összesen 530 ezres látogatószámmal futó fesztiválon mindössze 1
esetben volt szükség komolyabb hatósági fellépésre. Népszerűek
voltak kormányhivatal programjai és kitelepült szolgáltatásai is: a
hivatal egészségmegőrző programjain több százan vettek részt, a
mobilizált kormányablakot közel kétszázan keresték fel a Sziget
Fesztivál hét napján.
Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági szakemberei idén is
fokozott figyelemmel kísérték Budapest legnagyobb szabadtéri
rendezvényét, a Sziget 2019 fesztivált. A kormányhivatal
fogyasztóvédelmi, népegészségügyi, munkaügyi és munkavédelmi,
valamint közlekedési hatósági szakemberekből álló 82 fős gárda a
fesztivál teljes ideje alatt, valamint az építkezés és a bontás
idején is kiemelt ellenőrzéseket folytattak annak érdekében, hogy az
ide látogató több százezer ember biztonságosan és zavartalanul
vehesse igénybe a Szigeten elérhető szolgáltatásokat.
A kormányhivatal fogyasztóvédelmi szakemberei a vendéglátó helyek
és üzletek, valamint mutatványos eszközök körében elvégzett 205
ellenőrzés során mindössze egy üzemeltetőnél találtak olyan
bokszgépeket, amelyek nem rendelkeztek megfelelőségi tanúsítvánnyal,
ezért azokat ideiglenesen be kellett zárni. Az üzemeltető 24 órán
belül elvégeztette a berendezések bevizsgáltatását és teljesítette
az újranyitáshoz szükséges egyéb hatósági feltételeket, így azok
másnap már újra kinyithattak. Emellett 24 vendéglátó és 5
kereskedelmi egységnél tapasztaltak olyan apróbb hiányosságot – pl.
hiányos árfeltüntetés, hiányzó üzemeltetői adatok – amelyek még a
helyszínen pótolhatók voltak. Mivel a fesztivál területén működő
dohányboltok bejáratánál biztonsági őrök ellenőrizték a vásárlók
személyi okmányát, a kormányhivatal nem tapasztalt fiatalkorúak
kiszolgálásával kapcsolatos jogsértést.
A kormányhivatal népegészségügyi szakemberei összesen 412
közegészségügyi-járványügyi vizsgálatot végeztek, amelyek során az
általános higiéniai állapotok és a tisztaság, valamint a
hulladékkezelés- és szállítás ellenőrzése mellett kiemelt figyelmet
fordítottak a folyamatos ivóvízellátás ellenőrzésére és az
egészségügyi szolgáltatások meglétére is. Jól vizsgázott a Sziget a
hőségriadó ideje alatt is. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a
többnyelvű, folyamatos tájékoztatásra, az árnyékolás biztosítására,
a párakapuk és locsoló autók folyamatos működtetésére, valamint
engedélyezték az ivóvíz szabad bevitelét.
A munkavédelmi ellenőrzések külön kitértek a mobil wc-k
takarításával, fertőtlenítésével kapcsolatos tevékenységre, a nyári
időjárás miatti időjárási körülmények hatásai elleni védekezés
módjaira, valamint az építés-bontásra vonatkozó speciális szabályok
betartására, a munkaügyi ellenőrzések pedig a munkaviszony
létesítésével kapcsolatos, továbbá a munkaidő nyilvántartására és a
munkabérre vonatkozó szabályok betartására terjedtek ki. A 150
munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai rendkívül
pozitívak, az ellenőrzések itt is elenyésző számban tártak fel
apróbb hiányosságokat.
A kormányhivatal emellett a helyszíni ellenőrzésekkel és
próbautazásokkal ellenőrizte a személytaxi szolgáltatásokat.
Pozitívum a tavalyi évhez képest, hogy utasokat nagymértékben
megkárosító, kirívó eseteket a kormányhivatal idén nem tárt fel,
csupán apróbb hiányosságok fordultak elő, de ezekben az esetekben a
kormányhivatal ellenőrzést végző szakemberei idejében megtették a
szükséges intézkedéseket.
Az idei Sziget fesztiválon Budapest Főváros Kormányhivatala három
külön helyszínen várta a látogatókat. A Budapest InfoPoint Faháznál
berendezett Egészség Szigete programmal a kormányhivatal egyaránt
kívánta megszólítani a hazai és külföldről Budapestre látogató
közönséget, ahol minden nap az egészségmegőrzést célzó tematikus
feladatokkal és népegészségügyi szakmai tájékoztatással várta a
vendégeket. A Dolgos Sziget keretében munkaerő-piaci lehetőségekről,
szolgáltatásokról, képzésekről és támogatásokról tájékozódhattak az
érdeklődők. A kormányhivatal programjain közel ötszázan vettek
részt, emellett a Szigetre kitelepült mobilizált kormányablak buszt
a rendezvény alatt 187-en keresték fel okmányigényléssel (személyi
igazolvány, vezetői engedély, lakcímigazolvány, valamint útlevél)
kapcsolatos tájékoztatás és ügyintézés miatt.
Vaskardok – 32. nap: Kora délután újraindultak a gázai rakétatámadások a határ melletti izraeli közösségeket célozva, sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés. Gyásznap: Pontosan...
Nem is olyan régen volt szerencsém bejárni a Prágához közeli Skoda autógyárat. Inkognitóban, becsempésztek, családostul. Most viszont májusban van egy legális meghívó a...
Miközben Alakszai Zoltán, a bukott jegyző, aki a szokásos sajtótájékoztatók helyett most épp a Facebook-oldalán haknizik, és kamu bejegyzésekben privatizációs stopot hirdet, (a...
Idén immár 12. alkalommal gyűlnek össze a vintage és klasszikus stílusú motorok szerelmesei a DGR hazai futamán, hogy felhívják a figyelmet a férfiak...
Az izraeli hadsereg elfoglalta a Hamasz újabb erődítményét a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezet elleni háború harminckettedik napján – jelentette az izraeli hadsereg...
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó gazdasági információkat, híreket, munkaügyi tudnivalókat megtalálhatják a vállalkozók: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján. Minden egy helyen! Csak egy...
Kedves Anita, ott Miskolcon, a Petneházi utca környékéről! Itt a képen maga Csuha Ferenc helyi hajléktalan látható, akinek bevallása szerint minden nap meg...
– 2023-11-07 A Hamasz irányításával iszlamista szervezetek robbanószerkezeteket telepítenek az utakra Ciszjordániában – jelentették az izraeli biztonságiak kedd reggel. A Jediot Ahronot című újság hírportáljának,...
Ünnepi közgyűlést tartott, augusztus 20-hoz kötődően, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, Vizsolyban, ahol 1590-ben Károli Gáspár az első magyar nyelvű Bibliát nyomtatta. A vendégeket...
Nem gondoltam volna, hogy egy kórházi kápolna avatása, szentelése ilyen vihart kavar majd a választási kampány időszakában. Pro és kontra megy a fikázás...
Nemrégiben, pontosan a héten Nincs visszaút címmel írtam az Északban egy jegyzetet. Ilyentájt ilyen borongós depressziós visszaemlékezéseit terjesztem az olvasók körében. Ha van...
Ezek a csináld magad megoldások az általános háztartási alapanyagok felhasználásával száműzik a hangyákat örökre otthonodból! Mutatjuk, hogyan készülnek a legjobb házi készítésű hangyairtók!...