Ennyit a nagyra tartott szakértelemről – néha nem árt vinni a mérőszalagot – kitüremkedik a Samsung masina a konyhában
Ez a régi amely illeszkedett a konyhai bútorzathoz

Euronics, a szakértők áruháza. Nem is tudom, jól idézem e vagy nem, de emlékezetem szerint a szakmai mindent tudásukkal reklámozzák magukat. Kedvelem is ezt a céget nagy a választék és kedvesek szolgálatkészek az eladók.

Sajnos ennek a gyártóját elfelejtették figyelmeztetni a szabványra. A Samsung kilóg a sorból.
Becsomagolva, amikor még azt hittük, hogy passzol a régi helyére. Ez egy nagyra nőtt valami.
Ez egy kedves ki eligazítás, hadd tudja a vevő, hol a helye. Elmagyarázták, hogy kevesen vannak és közben kis is kell szolgálni. És az aki már a raktár előtt toporog az már úgy is megvette, nem szalad el. Ő már ráér, várjon a sorára.

Tisztelet a kivételnek. Míg a családom egyik fele a nyarat búcsúztatta a távolban a Wirlpool mosógép feldobta a talpát. Annyira, hogy a szerelő rögtön feladta neki az utolsó kenetet – s javasolta a kukába menetelét. A kép szerint külsőre még jól tartotta magát, belsőleg viszont kimúlt.

Én, mint a családi vállalkozás beltagja és általános anyagbeszerző lefotóztam a tönkrement gépet és elmentem a Szentpéteri kapui Euronicsba, amelyek későn kelőek, csak 10 órától nyitnak. Mutattam a néhai alig négy esztendőt megélt Whirlpoolt, s kértem helyette egy Samsungot – mert a szerelő szerint ez a legstrapabíróbb.  Fontos szempont volt az ár és a méret.  Megnyugtatott, ezek a gépek szabvány méretűek, higgyem el, hogy az új befér a régi helyére. Elhittem. Bemondásra. Majd amikor felcihöltem – a franc se tudja mitől olyan nehezek ezek a masinák, de olyan súlyuk van, mint a régi szovjet gyártmányú színes tévéknek. Egyszer egy ilyet az egész ház segítségével tudtam felvinni a lakásba.

Na, majd a jött a szerelő, s rögtön kiderült, az új mosógép nagyobb. Mindegy hogy 6 vagy 11 milliméterrel, de a fedelét le kellett operálni. Ám így se fért a régi helyére. Levehettük volta az apró lábacskáit, amelyeket be lehet csavarni, de ez sem segített. Mivel ha azokat lekapják a gép önálló életet él, nem tapad a padlóhoz.

Na, ennyit a szakértelemről.

Majd, mint környezetvédő tudatos vásárló, ahelyett, hogy a ház elé tettem volna a régi mosógépet visszavittem az áruházba. Mint veszélyes hulladékot. Szó nélkül átvették, bár jobban örültem volna, ha a drága gép árából arra is futja, hogy ők jönnek érte a lakásra. Ugyanis ehhez a plusz garancia kellett, amiért még 15 ezer forintot kértek. Gyorsan kiszámoltam, ez az új masina pontosan kétszer annyiba fájt, mint amit négy éve vettünk. Nem vagyok közgazdász, de szerintem az értékarányok és az egyéb mutatók nem arra tendálnak, amerre elvárnánk. Mondja egy nyugdíjas, aki minden hónapban csak a postást várja és semmi dolga nincs más csak az orvosokkal vizitelni. Ultrahang, labor, vérkép és tükrözés meg egyéb ilyen szórakoztató nyavalygás…..