Óh, már megint patkányoznak – Karácsony Gergely is megszavazta – közbeszerzés útján irtják

Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje megint csak saját alkalmatlanságáról állít ki bizonyítványt: egy olyan közbeszerzést támad, amelyet ő maga is megszavazott és részt is vett a patkányirtással megbízott cég kiválasztásában – közölte kedden a nagyobbik kormánypárt az MTI-vel.

 

A Fidesz ezt arra reagálva írta, hogy Karácsony Gergely szerint a

tipikus fideszes mutyi forgatókönyvének összes elemét látni lehet a

fővárosi patkánymentesítésre kiírt közbeszerzési pályázatnál és az

ügyben Tarlós István főpolgármester minden megnyilvánulása hazugság

volt. Jelezte: hétfőn a bíróság kimondta, hogy “hazudtak és csaltak”

a főváros vezetői a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzés kapcsán.

A kormánypárt reagálásában hangsúlyozta: miután Tarlós István

főpolgármester az ügyben belső vizsgálatot indít, az ellenzék által

javasolt bizottsági ülés csak kampánycélokat szolgál. Hozzátették:

álságosnak tartják Karácsony Gergely hirtelen lelkesedését a

közbeszerzési bizottság iránt. Ezt azzal magyarázták, hogy a

kampányon kívül csak annyira érdekelte ez a téma, hogy 84 ülésből

16-ra ment el ebben a ciklusban. Karácsony Gergely megszavazta a patkányirtó cég kiválasztását – Reagálás Karácsony Gergely (MSZP-P) és Trippon Norbert (MSZP) sajtótájékoztatójára