Megjött  9.15 h. ——-Csőtörés a Szent Ferenc kórház környékén – elsőként észleltem a csap hörgését – csipás szemmel tárcsáztam az ügyeletet – hogy mikor lesz víz, nem tudhatják –

A szombatot egy kicsit lazábbra vesszük. Így csak nyolc óra előtt néhány perccel érzékeljük, nincs víz.  Nem lehet lehúzni a vécét, nem lehet mosakodni, vége a világnak. Ilyenkor minden csapot megcsavarunk, hátha, de semmi mintha a sziklából próbálnánk nedvességet fakasztani. Nekem ez nem megy. Kiállok a ház elé, hát ha mások is észrevették a bajt vagy meglátom a csőtörés  nyomait, a járda mentén hömpölygő vizet. Ám semmi nyom.  Mintha csak mi lennénk büntiben, hogy az unokám beleesett a megbillent fedelű csatornába és e miatt háborúzok a vizesekkel. Lám hiába fizetem nekik a sarcot az égből jövő áldásért csak minket kizártak a szolgáltatásból.

Majd abba hagyom az álmélkodást és felcsörgetem az ügyeletet – ahol természetesen semmiről semmit nem tudnak, de megköszönik az információt. Tehát úgy látszik én vagyok a körzetben az egyetlen aki észrevette, szárazon hörögnek a csapok. Hihetetlen. Nem is értem , itt csak mi mosakszunk, mi iszunk vizet….?

Egy félóra elteltével rákérdezek. Igen , igazam volt elismerik, a Szent Ferenc kórház mellett hömpölyög a víz, a csőtörés miatt megteltek az aknák és kiszivattyúzzák valamennyit. Hogy meddig tart? Azt sajnos nehéz megbecsülni, majd lesz ha készen vannak. Legyek türelemmel. Csipás szemmel tudomásul veszem. Ez van.

Különben ebben a körzetben elavultak , túlterheltek és törésre hajlamosak a vizes csövek. Tulajdonképpen ezek a száraz reggelek kódolva vannak az életünkben. Ilyenkor mindig elhatározom, veszünk egy tartály amit kinevezünk vésztározónak ilyen rendkívüli helyzetekre.

Míg írom kedvem lenne felcsörgetni a vízmű új igazgatóját – csak nem vagyok benne biztos, hogy még mindig ő e az aktuális kinevezett, gyakori a változás, nehéz megülni ezt a vállalatot – s megkérdezni, mikorra várható a lajtos kocsi az utcánkban. Korábban ugyanis ez a járat kérés nélkül automatikusan megjelent az utcánkban. Miattam, miattunk csak nem büntethetnek egy egész utcát?

Vége a vészhelyzetnek szombaton kilenc óra tizenöt perckor.  Sugárban büfögi a vizet valamennyi csap. Éljen a Miskolci Vízmű! Gyorsak voltak. Már csak egy gondolat bánt engem – hogy, hogy senki más nem telefonált be, hogy nincs víz …