Szuper ötlet. Magam is régóta szerettem volna meghallgatni az elmúlt évtizedek polgármestereit. Tulajdonképpen készültem is egy könyvet írni Róluk. Az első dr. Kovács László volt aki tanácselnökből avanzsált Miskolc élére. Majd jött Csoba Tamás aki hivatali idejében váratlanul hunyt el. Őt követte T. Asztalos Ildikó majd Kobold Tamás. Őket követte Káli Sándor és dr. Kriza Ákos. Az utóbbi kettő érthető okokból megközelíthetetlen volt a sajtó számára. Kálit régóta , korábbról ismertem, megválasztása után viszont totálisan bezárkózott. Később egy baráti beszélgetés alkalmával azt mondta, fogalmas se volt, hogy nyolc évig nem jutottam át titkárságán. Személyes sértésként élte meg ha a helyi média kritizálta. Kriza Ákos hivatalában van még így csak annyit mondhatok, hogy az első ciklusban portálomat és könyveimet is támogatta és hajlandó volt minden párbeszédre az újságírókkal. Most utólag a hirtelen jött megváltozását sajnálattal kell betudnom a sorozatos betegségeinek. Mással nem magyarázható, hogy a segítőkészsége hirtelen elszállt.
Jót ötlet a kampány véghajrájában összeültetni a jelöltet és a polgármestereket. Igazából az lett volna a show ha Kriza vagy Alakszai is beszáll ebbe a párbeszédbe. Országosan is szenzáció lett volna.
Amit a szervezők kérnek, hogy a rendezvényen senki ne ragadtassa el magát. Mindenkit szívesen szeretettel várnak még a kormánypárti szavazókat , szimpatizánsokat is. Jó lenne viszont ha maradna a mérsékelt hangnem és a beszólások helyett csupán kérdésekkel bombáznák a megjelenteket.
Még egyszer mondom, ez valójában egy előválasztási vita is lehetne, ha Alakszai Zoltán oda sétálna. Semmi bántódása nem esne, beülne a nézőtérre abban a biztos tudatban, hogy azonnal a színpadra hívnák. Kiszámíthatatlan , de szerintem valamennyiük ázsiója, tekintélyes, népszerűsége rekordokat döngetne. S akár az is kiderülne, hogy itt mindenki Miskolc javát szeretné, mindenki a város boldogulásáért, fejlődéséért száll ringbe.
S ami még kíváncsivá tesz – vajon a nagy elődök elmondják e, hogy hol miben hibáztak. Mi az amit másként csinálnának ha kapnának még egy esélyt.