A Fejér megyei „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány felhívást intéz minden olyan, Fejér vagy Veszprém megyében tevékenykedő mezőgazdasági szereplőhöz, akinek telephelyén, gazdaságában, üzemében füsti- vagy molnárfecskék fészkelnek. Három kategóriában a legtöbb fecskének otthont adó „házi-gazda” nyereményt kap, ám ebben a versengésben mindenki győztes, akinél a szerencse madarai fészket építenek.
Szántó István
Related article
MOL Mester-M díj
A MOL MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és...
KPMG Felelős Társadalomért Program – az egészségért
A KPMG 2019-ben ismét meghirdeti „Felelős Társadalomért Program – az egészségért” című pályázati programját, amelynek célja az egészségügy területén működő közhasznú szervezetek fenntartható,...
Imre Zoltán Program Ideglenes Kollégium pályázata
Pályázati cél: Új táncszínházi produkció megvalósítása pályakezdő alkotók számára. A hivatásos táncszakmában tevékenykedő, alkotói pályájuk elején járó, önálló arculatuk és formanyelvük kidolgozásán fáradozó,...
A legvagányabb olvasókönyvem
A Könyvmolyképző Kiadó pályázatot hirdet rövid, vidám történetek írására. Célunk, hogy a gyerekek saját örömükre olvassanak. Verseket és rövid történeteket várunk; a gyűjteményt...
Pályázat nemzetközi csoportos kiállításon való részvételre
A PH21 Galéria pályázatot hirdet csoportos kiállításon való részvételre, melynek címe: Mozgásban. ...
Egy hét Tatán!
Táborozási pályázat hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű budapesti oktatási intézménybe járó 10-16 év közötti tanulók részére. ...
Home office munkavégzés mérésének 50+25%-os támogatása KKV-k részére
A jelenlegi pályázat keretében összesen 20 magyar tulajdonú vállalkozásnak biztosítunk szolgáltatásunk díjából az első 6 hónapban 50%, a második 6 hónapban 25% kedvezményt,...
Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) nyílt ösztöndíjpályázatot hirdet „Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj” elnyerésére. ...
Call for proposals to prevent and combat gender-based violence and violence against children
The themes and priorities of the 2021 call for proposals focus on: 1. Early detection, prevention and protection of and/or support to women,...
Filmművészet Kollégiuma pályázata
A Filmművészet Kollégiuma pályázatot hirdet art mozik infrastrukturális fejlesztésére ...
Megújult a starstore verseny!
Idéntől új logóval és több újdonsággal jelentkezik a verseny. ...
VI. Savaria filmszemle
A Szombathelyi Médiaközpont 2019-ban is meghirdeti a Savaria Filmszemlét. ...
A magyar trikolór tizenkét hónapja
A New York-i Hungarian TV karöltve az ’56 Lángja Alapítvánnyal nyílt fotópályázatot hirdet „A magyar trikolór tizenkét hónapja” címmel. A pályázat célja: egy...
Legyen saját honlapod!
A pályázat célja, hogy a pályázó modern, korlátlanul bővíthető (akár webshoppá is fejleszthető) honlappal jelenhessen meg az interneten, ezzel növelve az ügyfélkörének bővülését,...
Magyar Formatervezési Díj 2019
A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése. ...
Én nyerem a Panasonic Lumix G100 kamera szettet!
Nyerd meg Te a 300 000Ft értékű Panasonic Lumix G100 vlogger kamera szettet! Vegyél részt Te is a Fotoplus és a Panasonic közös...
Meet your future partners and be part of a beyond border change!
Learn the local business tricks, strengthen your ties in the region and scale up your startup internationally. If you’re from the V4 countries:...
Design Management Díj 2020
A Magyar Formatervezési Tanács tíz éve díjazza a designmenedzsment-szemléletet kiválóan alkalmazó szervezeteket. A kiírás megújult formában ismét olyan szervezetek nevezését vagy ajánlását várja...
Gyöngyhalászat Novellapályázat
Gyöngyhalászat Novellapályázat. Téma: Nyaralás. Műfaj: novella, amely még nyilvánosan nem jelent meg, sem nyomtatásban, sem internetes oldalon. ...

