Fehér palást borult Miskolcra is – Hóügyelet várja a fennakadásokról a bejelentést

 

 

A vasárnaptól beköszöntött fagyok és a hétfői hóesés a borsodi megyeszékhelyen is megnehezítette a közlekedést és intézkedéseket követel a helyhatóság szakcégeitől.

Hajnali 4-kor kezdett hullani az “égi áldás”, és hamar beborította városszerte az utcákat. A miskolci hóügyelet munkába állította három szórógépét, elsőre a település magasabban fekvő részein, az autóbuszvonalakon, a nagy forgalmú főközlekedési útvonalakon.

 

Reggelre a város egyes részein az szórványos hóesés egységes, sűrű, intenzív havazásba váltott. Így 6 órától már hat szórógép végezte és végzi az autóbuszvonalak és nagy forgalmú utak síkosságmentesítését. A folyamatos csapadék miatt az egyszer már takarított helyekre is vissza kell térnie a Városgazda járműveinek (például az avasi lakótelepen). Ez az oka, hogy városszerte a mellékutcák kezelése még nem kezdődhetett meg.

Ugyancsak reggeltől zajlik a járdák, villamos- és autóbusz-megállók síkosságmentesítése, ebben 250 főnyi dolgozó vesz részt.

 

A miskolci Hóügyelet diszpécser-szolgálata folyamatosan várja a bejelentéseket a városban adódó problémás helyzetekről. A délelőtti órákban még nem érkezett visszajelzés igazán jelentős fennakadásról.

A Hóügyelet a lakossági bejelentéseket a +36 (70) 685 2000 telefonszámon, vagy a hougyelet@varosgazda.hu email címen fogadja.

 

Az ingatlantulajdonosok kötelezettségei a közterületek téli fenntartására vonatkozóan:

A tisztántartásra kötelezett köteles az ingatlan határvonalától vagy kerítésétől, tömbtelkes beépítés esetén az épület falsíkjától mért 10 m-es területsávot tisztán tartani, illetve tisztántartásáról gondoskodni. Ez a tisztántartási kötelezettség vonatkozik a területsávba eső járdára, zöldfelületre, teraszra, árokra, annak műtárgyaira, a csapadékvíz lefolyását akadályozó anyagok eltávolítására, dísz- és egyéb burkolatokra, de csak a közút szegélyéig terjed – áll a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló 22/1999. (VI.07.) számú önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdésében. Ugyanezen jogszabály 4. § i./ pontja szerint: tisztántartásra kötelezett az ingatlan, ingatlanrész tulajdonosa, kezelője, tartós használója, illetőleg haszonélvezője, másnak a használatában lévő ingatlanok (ingatlanrészek, helyiségek, üzlethelyiségek) esetében a bérlő, üzemeltető, illetőleg azt bármilyen más jogcímen használó.

A tisztántartás vonatkozik a téli hóeltakarításra és síkosságmentesítésre is. És családi házas (pl. kertvárosi), illetve társasházas övezetekre egyaránt.